Tartalmi elemek kiemelése
rendező | színész | operatőr | forgatókönyvíró | zenész | egyéb személy | filmcímek | egyéb cím | Mindegyik | Egyik sem
Jelölje be, mely tartalmi elemeket szeretné kiemelve látni a szövegben!

Multihang

A hangerõ velünk van

Molnár Dániel

Rohamosan növekedik második legfontosabb érzékszervünk piaci értéke. Valódi térérzetet biztosító filmhangot mindenkinek!

 

Multiplex, cineplex, térhatásban süppedő megakarosszékek és digitális surround-füsttel ízesített pattogatott kukorica – a kortárs szórakoztatóipar varázslatának megannyi kellékét az tudja csak igazán élvezni, aki rágcsált már szotyolát fapados, mozinak eufemizált vidéki kultúrban. Vajon hogyan mesélik majd el fiaiknak a már most high tech játéktermekben felnövekvő generáció tagjai, milyen volt az, amikor félrehúzták a takarófüggönyöket egy ultraszéles vetítővászon elől valamelyik városszéli maliban? Hihetetlenül hangzik, de a mozgókép-fogyasztó közönség igényeinek növekedése és az entertainment technológiák fejlődése fej-fej mellett, egymást jól irányzott rúgásokkal segítve haladt előre az elmúlt száz évben, mindenfajta öncélú technicizmust mellőzve. A mozi szimulakrumában a látványtechnika és a vizuális hatások szemmel látható javulása nyilvánvaló és sokszor elemzett tény, a következő sorok témája érzékeink második legfontosabbika, a hallás, mely szintén megkapta a magáét.

Mindenfajta technikai blablát mellőzve: a hagyományos mono hangfelvételekre az jellemző, hogy a hang a nézőhöz mindig szemből, a filmvászonról vagy a tévéképernyőről érkezik, így a néző kívülről szemléli az eseményeket. A kétutas sztereó hangvisszaadással sem járunk sokkal jobban, hiszen a két hangsugárzótól egyenlő távolságra ülve lehet csak tökéletes sztereó hangképet észlelni. A térhatású filmhangzás gyökerei a rohamosan terjedő televíziózás miatt pánikba esett filmipar jövőbe menekülési kísérletei körül keresgélendőek. Az 1950-es években ez a félsz hívta életre az új szélessávú filmformátumokat, és az első mozifilmes sztereó hangformátumot, mely eltérően az otthoni használatban általánosan elfogadott kétcsatornás (bal és jobb) hangvisszaadástól, már kezdetben is legalább négy csatornával operált. A ma már matuzsálemnek számító 35 mm-es Cinemascope technikai megoldása tipikusnak számít: négy külön hangsávot – bal, jobb, hátsó és effektuscsatorna – rögzítettek a kópia mellett külön mágnesszalagra. A mágnesesjelrögzítés magas költsége miatt csökkent ugyan a hetvenes évekre az effajta filmek népszerűsége, de a hangmérnökök időközben szinte tökélyre fejlesztették – már persze a kor technológiájának megfelelően – az effektuscsatorna használatát, mely a nagyobb hangzási hűség szolgálatába állítva „térhangzó csatorna”, a jelenség maga pedig „térhangzás” (the surrounds) néven vonult be a köztudatba. Bár a Bell Laboratories 1930-as években végzett térhatású hangkísérletei három csatornát használtak, a mozis pedig négyet, a házi használatú sztereó hanglejátszó berendezések 1958-as áttörése mégis csak két hangsávval sikerült. Az ok prózai – éppúgy, mint a CD szabvány elfogadásánál –: a state-of-the-art technológia ennyit tett lehetővé. A néhány évvel később világszerte megindult sztereó FM rádiózás tovább erősítette a közhiedelmet, mely szerint a két hangsáv tökéletes térérzetet biztosít, s ezen a csúfosan megbukott kvadrofónia sem tudott segíteni. A televízióadások technikai fejlesztői a képminőség tökéletesítésével voltak elfoglalva, a tévé hangja még hosszú ideig mono maradt, így a filmipar egy kicsinység megpihenhetett – másfél nyugodalmas évtized.

A hetvenes évek elején piacra dobott képmagnók térnyerésének ellensúlyozására optimális megoldásnak bizonyult a Dolby Laboratories kifejezetten a 35 mm-es kópiák számára fejlesztett Dolby Stereo szabványa, mely huszárvágással oldotta meg a nehézségeket: az eddig négy mágneses hangsávon rögzített jelet két, a kópián elhelyezkedő speciálisan kódolt optikai hangsávon tárolta el, mely hangsávokat kétcsatornás sztereó hangfalrendszeren is élvezhetőén vissza lehetett adni. A legjobb hangért járó Oscar-díjat 1978-ban a Csillagok háborúja, míg 1979-ben a Szarvasvadász nem utolsósorban a Dolby Stereo hangvisszaadó képességéért nyerte el. 1991-ben már minden, a legjobb filmhangra jelölt mozi Dolby Stereo-ban készült, s 1992-ben a Terminator 2 immáron a tizenötödik, ezzel a hangrendszerrel készített díjnyertes alkotás.

A videofilm-mozifilm konvergencia hatására a filmgyártók folytonosan fel-fellángoló küzdelme a konkurenciával végül az elvek gazdasági alapokon nyugvó feladásába torkollott – lásd a Boogie Nightsban Burt Reynolds által alakított Jack Horner pornórendező „videó versus a világot jelentő vászon” esete. Egyértelmű, hogy az otthoni mozizás élménye egy nagyságrenddel kisebb hatásfokkal öleli körül a nézőt, mintha az egy multiplex karosszékébe süppedve fogadná be ugyanazt az alkotást. Egy átlagos videókészülék és televízió esetében a kép mérete és felbontása össze sem hasonlítható a vásznon láthatóéval, a mély hangok erőtlenek és torzak, a párbeszédeket sokszor elnyomja a háttérzene, a hanghatások fémesek és testetlenek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a filmek hangja kifejezetten a nagy előadótermű mozik akusztikájához készül, s kisebb helyiségben lejátszva ugyanaz a hang természetellenesen élénk, sőt kellemetlenül hangos lehet. Erre a problémára először szintén a Dolby cég mérnökei kínáltak megoldást. Először a nyolcvanas évek elején fellendülő otthoni „hi-fi”-láz (high fidelity, azaz magas hanghűség) oltárára faragtak néhány bálványt (Dolby B, C és társaik), de az igazi nagy dobás 1982-ig váratott magára, ekkor készült el ugyanis a Dolby Stereo eljárással készült mozifilmek videolejátszására alkalmas Dolby Surround módszer. Néhány év múltán sikerült túllépni a klasszikus kétcsatornás házi hangvisszaadást is a négy hangforrással dolgozó Dolby Pro Logic rendszerrel, mely technológia így betörvén az otthonokba egyre több televízióadás, sőt CD-k és műsoros magnókazetták formátumává nőtte ki magát.

A Dolby cég talán legnagyobb elméleti konkurense a filmszakma felől érkező THX (Tomlinson Holman’s experiment) kezdeményezés volt, melyet a Lucasfilm Ltd. technikai igazgatója fejlesztett ki George Lucas kérésére. A Lucasfilm azóta elhíresült alapítója azt szerette volna, hogy a közönség úgy élje át filmjeit, mintha a vágó- vagy a lehallgató stúdióban nézné azokat. A THX hangrendszere hozzáigazítja a hangreprodukáló berendezéseket az egyedi akusztikai adottságokhoz, illetve a rögzített hangzóanyaghoz. A rendszer házi használatra szánt változata, a Home THX az eredetileg nagy előadótermekre „hangszerelt” akusztikai eseményeket úgy alakítja át egy nappali szoba méreteire, hogy a túldinamizált magas hangokat letompítja, illetve egy mindent beburkoló hangteret képez, s így a hang szinte észrevehető rányitottság nélkül öleli körül a nézőt. Ezen eljárások hatására a párbeszédek érthetősége javul, ugyanakkor a rendszer a mély hangszíneket is teljes erejükben képes reprodukálni. A THX szabvány sikerét talán a legjobban az bizonyítja, hogy napjainkban technikailag a Dolby Pro Logic hangvisszaadó rendszerére alapoz.

1992 júniusában történt debütálása óta az egyik „legmenőbb” mozihangot, a Dolby Stereo Digita-t már úgy tervezték, hogy a házimozi-változat Dolby Surround AC-3 képes legyen a rendszer lelkének számító AC-3 hangtechnológia kompromisszum nélküli kiszolgálására. Az aktuális „forradalmi lépés” a tökéletes illúziót nyújtó otthoni térhatás elérésében a Dolby Surround AC-3 hat független hangcsatornája hozta el: bal első, középső, jobb első, bal hátsó, jobb hátsó és alacsony frekvenciájú effektcsatoma a speciális jelenetek (például robbanások) hatásának fokozása érdekében. Technikai alapjául az ún. „pszichoakusztikai tömörítés” szolgál, mely a MiniDisc és a házi számítógépek világából ismert MPEG1 Layer 2 és MPEG1 Layer 3 (MP3) formátumok sajátja: az emberi hallás zajelfedési mechanizmusát utánozva és kihasználva az emberi fülnek redundáns információt elhagyva kódolja a hangot. Bár a filmipar egy emberként sorakozott fel az AC-3 mögé – 1995-ben a Warner Brothers bejelenti, hogy a jövőben minden filmjét Dolby Digital formátumban készíti –, nem kell félnünk, a Dolby Pro Logic a normál sztereóval való kompatibilitása miatt még sokáig marad a HDTV, a DVD és jó néhány szatellitszolgáltatás elsődleges hangkódolási rendszere, nem kell tehát házimozi rendszerünket rögvest lecserélnünk. A közeli jövő zenéje már az egyéni felhasználó számára is elérhető áron hozzáférhető IC dekódertechnológia, mely az AC-3 tömegtermékké válásának záloga.

Ha már zsong a fejünk a rengeteg betűszó és formátum hallatán, álljunk meg egy percre, és gondoljuk át, miért is ez a sok hűhó? A jelenlegi hollywoodi filmprodukciós költségek kitermelésére, sőt a filmek nyereségessé tételére alapvetően három forrásból számíthat a befektető: a mozibelépők, a merchandize és a videoforgalmazás bevétele a profit záloga. A multiplex-hálózatok a lehető legjobb kópiakihasználással, a szinte tökéletes valóságélménnyel és járulékos kényelmi szolgáltatásokkal kaszálják le a nézőket. A merchandize jól bejáratott biznisz, de a videoforgalmazó csak akkor számíthat arra, hogy a közönség még egyszer megnézi a filmterméket, ha legalább megközelítőleg hasonló élményben lesz része, mint a filmpalotákban. Ha a jövőbe tekintve akár az Interneten keresztül, akár pay-per-view szolgáltatással szeretnék a filmeket forgalmazni, a technológiának igencsak fel kell majd kötnie a gatya szárát, hogy a nagyérdemű egyre növekvő minőségi igényeit otthonában kielégíthesse. És ez még mindig csak a külcsín, hiszen a művészfilmekről és a filmgyártó cégek hihetetlen méretű ósdi, fekete-fehér archívumairól nem beszéltünk: ezeket a tényleges értéket képviselő alkotásokat is emészthetővé kell tenni egy mindenütt fogyasztható technikai csomagolásban és filmnyelven.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 39-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3818

Kulcsszavak: 1970-es évek, 1980-as évek, 1990-es évek, hang (felvétel / keverés), Játékfilm, tudomány, USA film,


Cikk értékelése:szavazat: 1860 átlag: 5.53