A filmes polit-krimi 1968 utáni európai virágzását – főként olasz és francia filmekről van szó – korántsem tekinthetjük egyszerűen művészeten-kívüli jelenségnek. Még akkor sem, ha e műfaj úttörői szinte valamennyien mutattak több-kevesebb hajlamot egyfajta sematizmusra (nevezetesen: társadalomkritikai didakticizmusra); a hajlam még nem maga a végzet. Bár egy ideig tartani lehetett attól, hogy a keleti védelmi rendszerben lehanyatló szocreál nyugaton folytatja majd művészet-pusztító útját, a filmművészet veszte aztán mégsem ez lett, ugyanakkor bebizonyosodott, hogy lehetséges didaxismentes polit-mozi is (Damiano Damiani Félek című 1977-es kalandfilmje például már föléemelkedik mindenfajta kommercialitásnak). A társadalombíráló kalandfilm egyik legfőbb francia specialistája Yves Boisset azonban mintha fordított utat járna be: nyolcvanas évekbeli munkáiban a korábbiaknál közvetlenebb, azaz nyersebb módon hangsúlyozza keserű véleményét (hazája amerikanizációjáról), miközben filmjeinek kivitelezése esztétikai és technikai tekintetben egyaránt mind felületesebbé vált. Ami A kockázat árában látható – többnyire halállal végződő – erőszakos jeleneteket illeti, oly mesterkéltek, hogy a legnaivabb nézőknek sem adnak módot döbbenetre. (Az ilyesfajta jeleneteket egyszerűen nem így kell megrendezni, de hisz tudta is ezt Boisset régen.) A filmbeli tévétársaság nyereségmegszállott vezérkarát, amely a jelzett brutális eseményekért elsősorban felelős, ötpercenként látjuk tanácskozni anélkül, hogy a cinikus népség valami egyebet is elárulna magáról, mint amit már az első pillanatban felfogtunk. Pedig a forgatókönyv Robert Sheckley-től vett alapötlete kitűnő, a magyar nézőnek egyébként már ismerős Az erőd című hazai filmből. (Gyilkolni vágyó, amúgy tisztes életű polgárok egy tévés műsorsorozat keretei közt lehetőséget kapnak büntetlen embervadászatokra: mindegyik leendő áldozat egymillió dollár túlélési díj reményében írásba adja, hogy esetleges haláláért csakis maga a felelős.) Boisset oly következetesen ügyetlenkedi el filmje lehetőség szerint legfélelmesebb jeleneteit, hogy akár arra is gyanakodhatunk: szándékosan teszi, nem akarván olyan hatásokkal szolgálni, mint a „leleplezett” tévétársaság, így csupán egy kérdés marad: vajon miért mutogatja egyáltalán ama véres-mocskos hajszát?...