KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/november
• Székely Gabriella: A légy az objektívben Beszélgetés Gazdag Gyulával
• Zalán Vince: Remington R. B. és a többiek Beszélgetés András Ferenccel
• György Péter: Egy nemzedék csapdában Mr. Universe
• Kornis Mihály: Brékó, Magyarország! Egy teljes nap
• Székely Gabriella: A rövidtávfutók magányossága Soha. sehol, senkinek!
• Klaniczay Gábor: Ez a mocsár nem tarthat örökké Törvénytől sújtva
• Kovács István: Az igazság hasztalan reménye Befejezés nélkül
• Dániel Ferenc: Vonatok jönnek-mennek Menzel-sorozat a tévében
• Szilágyi Ákos: Sztálini idők mozija 3.
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Talányos parancsolat Locarno
• Fáber András: Hol van Tajvan? Pesaro
LÁTTUK MÉG
• Fáber András: Ötvenhárom hideg nyara
• Báron György: A szakasz
• Szemadám György: Óh, Argentína
• Tamás Amaryllis: Carmen
• Zsenits Györgyi: Plumbum, avagy a veszélyes játék
• Nagy Zsolt: Másnap háború volt
• Tamás Amaryllis: Kalózok
• Faragó Zsuzsa: Hálószobaablak
• Szilágyi Gábor: Hadijátékok
TELEVÍZÓ
• Bart István: A mozi időgépe Fejezetek az első világháborúból
KRÓNIKA
• N. N.: Az európai filmdíjról
• N. N.: Olvasóink figyelmébe!

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Óh, Argentína

Szemadám György

 

Úgy tűnik föl: világszerte egyre nagyobb a divatja az „ötvenes évek” címszavával jelölt, inkriminált 5-6 évnek. Persze érthető, hisz az akkori gyermekek mára középkorú férfiak, tiszteletreméltó apák lettek, akik – kicsit mindig sajnáltatva magukat – élvezettel dédelgetik gyermekkori emlékeiket, gyermekeiktől pedig elvárják, hogy a mitikus idők tanúinak kijáró tisztelettel figyeljenek rájuk. Egy olyan generáció jellegzetes attitűdje ez, mely túl korán, s minden átmenet nélkül lett infantilis fiatalból szenilis öreggé. Ez az argentin film is 1950 és 1952 között játszódik, s ha a számunkra sokszor érthetetlen politikai utalásokat figyelmen kívül hagyjuk, akkor arról szól, ami ekkoriban történt a 11-13 éves kisfiúval, Juancitoval. Vele pedig csupa olyan dolog történik, ami egy ilyen korú kisfiúval történni szokott, s ami velünk is megtörtént, vagy megtörténhetett volna. Egyszóval: igen nehéz itt elkerülni a közhelyszerű szituációk közhelyesen érzelmes tálalását. A film – a visszaemlékezések mozaikszerű töredékességének megfelelően – lazán kapcsolódó epizódok füzéréből áll. Ebben jobb-rosszabb epizódszereplők mozognak, akik azt a kiszolgáltatott és szánalmasan önhitt kispolgári réteget jelenítik meg, melyet a rendező oly megértő humorral figyel, s amelyben néha feltűnik egy-egy hrabali figura is. Gondolok itt Miguel bácsira, aki vaskereskedésének közepén ágálva terjeszti „forradalmi” eszméit, a svájcisapkás, joviális cipőboltosra, aki postagalambok lábára kötözött nitroglicerines kapszulákkal akar merényletet elkövetni, vagy segédjére, a szép lelkű és szép arcú amatőr színészre, aki megható dilettantizmussal szavalja mindig ugyanazt a verset. Aztán feltűnnek még a szereplők közt olyan jól bevált típusok is, melyek talán túlzottan is ismerősek: a gyermektábor sípos-pálcás smasszere, a nagyszájú-erélyes délszaki anya és az erélytelen, szemüveges apa kettőse, vagy a farriszálva ellibegő kedves kurva, aki az ilyen – Juancitóhoz hasonló – kisfiúknak mindig megengedi, hogy megfogják a mellét. Hát igen! A film láttán talán túl gyakran jut az ember eszébe Fellini neve, s főleg az Amarcord világa...De hát a 11-13 éves kiskamaszok problémái is annyira hasonlóak mindenütt. Tudjuk: szörnyű életkor ez! Még szerencse, hogy akkoriban, Miguel bácsi átmeneti bebörtönzése és az apa halálának ellenére is, oly megbízhatóan ugyanúgy működött minden, s ugyanolyan maradt mindenki. Ebbe a családiasan biztonságos világba valóban csak az első hosszú nadrág hozott forradalmi változást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4908