KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/december
• Kovács András Bálint: Európa és Amerika között Wim Wenders Amerika-mitológiája; Párizs, Texas
• Klaniczay Gábor: Különös idegenség kerestetik Florida, a Paradicsom
• Zsugán István: A negyven-ötven kilós csomag beszélgetés Makk Károllyal
• Darvas Iván: Születésnapra
• Jelenits István: Múzeum, forgatókönyv-vázlat
• Pilinszky János: Múzeum Forgatókönyv-vázlat
• Koltai Ágnes: Boldogtalan zene Városbújócska
• Takács Ferenc: Szertartás és irónia Roman Polanski portréjához
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Bajor noteszlapok München
• Koltai Ágnes: Filmpohár Giffoni
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A mi családunk
• Bérczes László: Gyermekrablás a Palánk utcában
• Báron György: Szédülés
• Mátyás Péter: Az elefántember
• Zalán Vince: Nővérkék
• Vida János: A megkínzott ember mosolya
• Baló Júlia: Break
• Tóth Péter Pál: A tűz háborúja
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Az utolsó pillanatban Kortársak József Attiláról
KÖNYV
• Hirsch Tibor: Kísérlet kísérletekkel A Balázs Béla Stúdió kiadványáról
POSTA
• Schlett István: Ezért távoztam
KRÓNIKA
• Antal István: Szabó-Sipos Tamás (1937–1985)

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Születésnapra

Darvas Iván

 

Egy magyar művész, itt, Budapesten, megérte a hatvanadik életévét! Már ez a puszta tény is – micsoda sorozata a szerencsének!

Hisz lám! – nem akasztották fel, nem verték agyon, nem lett öngyilkos, nem kapott szívinfarktust, nem kapott rákot, nem lett alkoholista, nem került bolondokházába, nem disszidált! Itt van közöttünk, él, egészséges és dolgozik!

Tulajdonképpen ez már önmagában véve is ok kéne hogy legyen az ünnepléshez. Hát még, ha úgy hívják az illetőt, hogy Makk Károly Tanár úr! fgy hát érthető, hogy az egész szakma egyemberként ütemes tapsban tör ki!

Hisz ki az széles e hazában, aki ne volna Neki valamilyen formában elkötelezettje, hálás tanítványa, felfedezettje, patronáltja, (illetve amennyiben a gyengédebb nemhez tartozna, mindezeken felül még soha el nem múló szerelme is)? Senki.

Kivéve persze azokat, akik éppenséggel mégse tartoznak eme kategóriák valamelyikébe. De hisz épp azt ünnepeljük, hogy Makk Tanár úr minden ellenkező elváras ellenére is, gáncson, cselvetésen, kudarcokon (és ami még nehezebb), sikereken is túlemelkedve – lám! – túlélte hazai történelmünk eme felhőtlennek igazán nem mondható, utolsó 60 évét!

És annak ellenére, hogy jelen szerény soraim egy ilyen komoly szaklap hasábjain jelennek meg, engedtessék meg nekem, hogy ezúttal mégse művészi tevékenységét méltassam az ünnepeltnek (attól tartok, betegre is röhögné magát, ha éppen én tennék erre kísérletet), de még csak emberi jótulajdonságairól se essék itt most szó (attól tartok, farba is rúgna ezért), hanem egyszerűen hadd mondjak itt, most végre köszönetet néhány dologért, olyasmiért, amiért eddigi hányattatott életünk folyamán sohase adódott még alkalmam köszönetet mondani.

Először is hadd köszönjem meg Neki, hogy annakidején, régen, amikor élete első filmjét forgatta, vott bátorsága egy abszolút kezdőre bízni az abszolút főszerepet.

Továbbá köszönöm, hogy akkor, amikor volt olyan kollégám, aki mikor meglátott messziről, csak hogy ne kelljen köszönnie, inkább átment az utca túlsó oldalára, szóval, akkor, amikor nem volt se családom, se barátom, se munkám, se lakásom, egyszóval akkor, amikor kijöttem a börtönből, nos, akkor Makk Tanár úr felajánlotta nekem a lakását és odavett magához.

Továbbá köszönöm, hogy életem egy másik, ugyancsak végletes pillanatában, amikor hírét vette, hogy anyagi gondokkai küszködöm, felkeresett és szó nélkül ötvenezer forintot adott át nekem.

Tudom, hogy mindez magánügy, nem tartozik másra. Nekem szonban mégiscsak ez jut eszembe, ha arra gondolok, hogy hatvan éves lett a Karcsi.

Isten éltesse sokáig, adjon Neki jó egészséget, erőt, boldogságot, vidámságot!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/12 15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5949