KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/szeptember
• Létay Vera: Huszonkét év után...
• N. N.: Ön hogyan szerkesztené az új Filmvilágot?
• Zsugán István: A Nagy Motívum igézetében Beszélgetés Huszárik Zoltánnal a készülő Csontváry-filmről
• Fekete Sándor: Egy hajdani filmkritikus jegyzeteiből
• Szentmihályi Szabó Péter: Bérházi cirkusz A kedves szomszéd
• Faragó Vilmos: Hab habbal Mese habbal
• Matos Lajos: (Film)csillagok háborúja Csillagok háborúja
• Szász Imre: Buffalo Bill Buffalo Bill és az indiánok
• Presser Gábor: Amerikai meghatódás Az utolsó valcer
• Lisztov Viktor: Történelem a kamerák előtt 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lenin Vlagyimir Iljics: Rendelet... 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• Lunacsarszkij A. V.: Az állami filmgyártás feladatai Szovjet-Oroszországban 60 éves az államosított szovjet filmgyártás
• András László: „A nagy bolond” Luis Buñuelről
• Bikácsy Gergely: Az álmok büntető-expedíciója Beszélgetés Weöres Sándorral és Károlyi Amyval Buñuelről
• N. N.: Luis Buñuel filmográfiája
• Sándor Pál: Akik a bőrüket viszik a vászonra Részletek egy soha le nem készülő színész-tanulmányból
• Bajor Nagy Ernő: Mozinézőben Budapest peremén
FESZTIVÁL
• Osztovics Ágnes: Moszkva, 1979
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A leprás nő
• Bende Monika: Dráma a tengerparton
• Csala Károly: Két anya
• Csala Károly: Pirkadat
• Kulcsár Mária: Iskolai valcer
• Saár Krisztina: Won-Ton-Ton, Hollywood megmentője
• Iván Gábor: Júlia
• Loránd Gábor: ... és újra szerelem
• Bársony Éva: Alkalom szüli a tolvajt
• Székely Gabriella: A kívánság fája
TELEVÍZÓ
• Nemes Nagy Ágnes: Jókai Móric bánata
• Csala Károly: „Mindegy, ki fog lőni a trónörökösre” Suksin-évforduló
• Ancsel Éva: Kishitűség és nagyhitűség
• N. N.: Mutatóujj
• Ungvári Tamás: Kojak, Columbo és társai
KÖNYV
• Nemeskürty István: A magyar film egy kanadai szemével
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

Tóth György fotografikái

Átrajzolók

Palotai János

Tóth és a hozzá hasonló kísérletezők nemcsak a fotót rajzolják át, hanem a filmképről alkotott fogalmainkat is.

 

Megjelent egy szép album. Tóth György az utóbbi húsz év munkáit gyűjtötte benne össze. De lehetne az elmúlt 150 évé is, Muybridge-től Malevicsig – és azokon túl is tovább – mint egy látásmód történetéé. Azonban, szemben az elsőként említettel, nála a mozdulatfázisok itt egyazon képkockán láthatók, amitől alakjai Schiele grafikáira vagy az avantgarde filmekre emlékeztetnek. A női testrészek – alkotásainak „feminista” elemei – gondoskodnak a radikális olvasatról, a szép fogalmának újraértelmezéséről. A mű legjobban a fényképészeti percepció révén közelíthető meg, s ha általánosságban felismerjük az alakot, utána felfedezhető, hogy mi a váratlan az adott látványban vagy annak megvilágításában. Ahogy egy Schiele-rajz szép, úgy szépek Tóth fotografikái vagy az antik reliefszerű „domborművei”, időszobrai. Úgy kezeli az időt, ahogy Tarkovszkij is szobrászkodásnak tartotta a filmrendezést. Tóthnál a fotó nem a pillanat művészete. Ezért is tiszteleg egy sorozatával a nagy orosz rendező előtt, de ajánlhatná Malevicsnek is, mivel a fehér négyzet számos fotója központi eleme. Malevics fehér négyzetét gyakran tekintik olyan mozivászonnak, amire a néző képei vetülnek. „Lehet vászon, és lehet ernyő – írja a fotósról Beke László –, az a lényeg, hogy honnan vetítenek. Mivel a fény a fehér mező mögül jön, velünk szemben, a köztünk lévő modellt hátulról világítja meg, annak ezért nem lehet árnyéka, az a különös, hogy a felénk forduló árnyékos oldala is világos. Esetleg kaphatott egy kis derítőfényt, netán vakuvillanást.” Valóban: a 30/40 mp-es exponálási idő alatt 7-szer villant a vaku, amíg mozdult a modell. A kép a saját keletkezéséről, az album a fotózásról és a fotósról szól, ezért is nincs címe, csak neve.

Ha egyszer róla is készül portréfilm, jó lenne, ha azt Kardos Sándor készítené. Az egyik kísérletezőről a másik, az idősűrítőről a téralakító. Ahol Tóth munkája „véget ér” (?), ott „kezdődik” az operatőr Kardos Sándor experimentuma. Kardos Résfilmjét 2005-ben mutatták be a filmszemlén. Akkor írta: „Mióta filmmel foglalkozom, mindig zavart a filmkép túlzott konkrétsága. Ez ugyanis izzítja a fantáziát, de nem hagyja szárnyalni. A célfotó-kamerában jelentkező kép a valóságban sosem létezett. Így, ellentétben a hagyományos képrögzítési eljárással, nem a valóság illúzióját akarja kelteni. Olyan eszközzel próbálunk egy történetet elmesélni, amely minden valóságos élménytől különválik.” Nem szimulál a hasonmással, megváltoztatja kép és jelentés, kép és szöveg viszonyát. A történet a japán Ryunosuke Akutagawa Zsebkendő című elbeszélése, amit célfotózásnál használt réskamerával vettek fel. A kép hasonló a japán jelíráshoz, vertikalitása miatt is. Amit nem a percepció révén, a hagyományos képfelfogással, hanem absztrakció révén fogunk fel. A szöveg nem igazít el abban, mit lássunk, de bővíti az asszociációs mezőt. A kép eseménytartalma és a kép felfogása nincs kölcsönösen egymásba kódolva. A képrögzítés konfliktusos: míg Tóth fotóin a látvány és a fény, kép és nem-kép konfliktusa feloldódik, Kardosnál ez megmarad. A film a kísérleti kategória díját kapta a szemlén, hogy milyen – iskolateremtő? – hatása lehet a filmezésre, még nem tudni. Azt viszont látni lehetett az utóbbi filmszemlén, hogy hagyományos kamerákkal készítenek „résképeket” – vízszintesen, mintha résnyire behúznák/nyitnák a „szemet”, a normál kamerát (Ritmusok, Türelem, Határvidék).

Ezek a filmek, akár Kardos résfilmje és Tóth fotói, különböző szándékú, de egyaránt termékeny kísérletek: a kivágott kép, a szekvenciális kollázs, a kettős, illetve hármas kép egybe keretezése, az újrafotografálása, amit talán legjobb lenne képernyő-szegmentációnak nevezni, olyan új világokra nyitják a blendét, amelyek számára egyelőre hiányoznak a megfelelő történeti és formai, műfaji kategóriák.

 

Tóth György. Magyar Fotográfiai Múzeum, NKA és a Raiffeisen Bank támogatásával. 2007.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9136