KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kísértettörténet (Szellem/Világ)

Pápai Zsolt

A Ghost Story – amerikai, 2017. Rendezte: David Lowery. Szereplők: Rooney Mara, Casey Affleck. Forgalmazó: Revolutionary. 93 perc.

 

A tavalyi év egyik legmeghökkentőbb amerikai filmje egyúttal az egyik legenigmatikusabb is. Ragyogó alapötletre épülő, izgalmas stíl- és műfajkeverék, amit egyszerre lehet a tradicionális álomgyári zsánerekhez, valamint egyes modernista remekekhez, pontosabban az azok hagyományát követő slow cinemához kötni, de mindezek mellett a film az ötlettelen gagyihoz is odakapcsolható. Kiindulópontját az 1945 utáni Hollywoodban szép számmal készülő, az élőt a halottal összeboronáló, és kettejük boldogsága (!) mellett érvelő speciális melodrámatípus képezi (olyan filmekkel, mint a Jennie portréja vagy A kísértet és Mr. Muir, sőt a Harvey), és ezt egészíti ki a játékidő első felében a kortárs slow cinemát idéző tempó, képkomponálási technika és szcenika, miközben a film második felében néhol a kísértetház-horrorok hatása is felsejlik.

A történet igencsak karcsú: a fiatal szerelmesek, „M” (Rooney Mara) és „C” (Casey Affleck) új házba költöznek, de sokáig nem élnek ott, a fiú ugyanis autóbalesetben meghal. A halottasházból – immár szellemként – nem a temetőbe vezet az útja, hanem vissza a szerelméhez, az elhagyott házba, ahonnan azonban „M” hamarosan kiköltözik (de csak azután, hogy „C” tehetetlen szemtanúként végigszenvedi a lány partnerkeresési kísérleteit). A film innentől „C” elhatalmasodó magányát követi végig, a minimálban még reményteljes outsider-léttől a teljes elhagyatottságig.

A film egyik különlegessége az időkezelése. Az eddig inkább vágóként ismert, és rendezőként jobbára csak aprómunkákat jegyző David Lowery hol bátran tömöríti, hol pedig még merészebben megnyújtja az időt: hatalmas időszakokat alig néhány másodpercbe sűrít vagy rövid pillanatokat kimerevít. Utóbbi esetekben a kortárs slow cinema szülőanyját (Chantal Akermant és főművét, a Jeanne Dielmant) és szülőatyját (Tarr Bélát) is megidézi, továbbá kikacsint a slow cinema olyan kortárs jeleseire, mint Tsai Ming Liang (Goodbye, Dragon Inn) vagy Apichatpong Weerasethakul (Boonmee bácsi). Ebben a filmben akár egy „egyszerű” csók is másfél percig tarthat, de a rendező nemcsak az idő ábrázolásával (a hosszan kitartott snittekkel), hanem a kompozíciókkal (a statikus kistotálokkal), a takarékos dialógusépítéssel (szó még a szellem nélküli jelenetekben is alig hangzik) és az akciódramaturgia korlátozásával is a slow cinemához kapcsolódik (jellemző, hogy „C” balesete nem, csak annak végeredménye kerül képre).

A Kísértettörténet azon kevés filmek egyike a teljes filmtörténetben, melyek esetében még az elképesztő ritmuszavarokat is meg lehet érvelni. Ha ugyanis a szellemek az időn kívül léteznek (már ha léteznek egyáltalán), akkor – talán – a róluk szóló filmben is szabadon kalandozhatunk a szélsőségesen lassú és veszettül gyors jelenetek között, a nagy tempóingadozások ugyanis éppenséggel a hős(ök) időn kívüliségét (is) érzékeltethetik.

Részben az időkezelésből következően a film szerkezete is zavarbaejtő. Nem könnyű eldönteni, hogy értelmetlen vagy mívesen többértelmű struktúrával van-e dolgunk, hogy zavaros katyvasz avagy rétegzett jelentésekkel teli műegész, amit látunk. Mintha a film félúton állna a kettő között: egyes pillanataiban remekművet sejtet, hogy aztán a rögtön utána következőben makacsul ne váltsa be az ígéretét. Az egész téma méltóságát csonkítja például, hogy a szellemként kísértő „C”-re Lowery direktor a mindenkori kísértetábrázolások unt kliséelemét jelentő – már a XIX. század végén Georges Méliès által is alkalmazott – lepedőt aggat, ami a kezdetektől elidegenítőnek tűnik, igaz, a figura magányának ábrázolásakor, mivel nagyon fotogén ez a jelmez, nem jön rosszul. Elsőre röhejes látvány (a szellem „szeme” helyén vágott két luk miatt kiváltképpen), de meg lehet szokni, sőt lassan-lassan kezd gyümölcsöző ötletnek feltűnni.

A film eklektikája egyszerre vonzó és taszító. Modorosság áll szemben keresetlen bájjal, kiszámítottság és hatásvadászat mélyértelmű megoldásokkal, értelmezhetetlen logikai bakugrások izgalmasan váratlan fordulatokkal. Egészében a Kísértettörténet úgy fest, mint egy talentumos filmfőiskolai vizsgadolgozat, amelynek alkotója eminensül mondja fel a tankönyvet, miközben a sajátosan hibrid műfaji szemléletével, valamint a magány és elidegenedés ábrázolásának innovatív megoldásaival hozzá is tesz a tanultakhoz. Látszik a rutintalanság mind a forgatókönyvön, mind a kivitelezésen, mégis mintha több lenne ez a film, mint szolgalélekkel levezényelt, olcsó pastiche. Sok benne a hulladékanyag, de pár apró igazgyöngyöt is rejt.

Extrák: Audiokommentár a rendező és stábtagok közreműködésével; kimaradt jelenet; kisfilm a filmzenéről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13702