KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Váltságdíj

Bérczes László

Mert mi is a világ rendje? – kérdezhetjük ezzel az amerikai filmmel kapcsolatban (is). A rend lenne-e az vagy netalántán a káosz? Első nekifutásra persze, hogy a rendre voksolunk – esetünkben a rend egy sikeres üzletembert jelent a legszebb férfikorban, továbbá egy összetéveszthetően csinos feleséget (egyben fátyolos szemű családanyát) és vele az ágyban, párnák közt a legédibb szőke kisfiút. Ez így együtt egy felsőtízezres amerikai család, melynek tagjai igen szeretik egymást. Ezt a rendet jelentik a tőlük függetlenül létező rossz emberek is, akik, hogy egyből felismerhessük őket, mindig rosszkedvűek és borostásak – de nem úgy divatosan, hanem csak úgy kopottan, szürkén, szőrösen. Tulajdonképpen az is e megszavazott világrend része, hogy a most Tom Mullen névre hallgató Mel Gibson szükség esetén pillanatok alatt egy-egy millió dollárt tud elhelyezni egy-egy aktatáskában – ám – e tevékenység már a káoszra

utal, mely bekövetkezik, amikor azt látjuk, hogy a nyomozók főnöke színesbőrű és szakállas, míg az emberrablók zseniális vezetője – az FBI-fizetéssel nyilván elégedetlen zsaru – bizony gondosan ügyel arra, hogy mindig frissen borotválva lépjen kamera elé.

Ha türelemmel végigültük a mintegy húszperces sablonrendet, akkor jutalomból megnézhetünk egy pofás, jólmegcsinált, izgalmas filmet (kicsit talán túl nagy is az izgalom, merthogy a kétmilkó ott lapul a táskában, a szőke gyermek meg ott hever a szőrös emberek díványán, csak ki kéne őket cserélni). Egy kitűnően felépített, kellőképpen kiszámíthatatlan, egyórás nyomozást, üldözést, vérrel telifröcskölt, igazi váltságdíjas mozit látunk, ami még hasonlít is valamelyest a világra. Ezért aztán második nekifutásra mégiscsak a káoszra szavazunk, szóval, hogy az lenne a világ rendje.

Jó érzéssel szedelőzködünk hát, amikor a szőke gyermek hazakerül – de még remegve bepisil –, a szőrös gengszterek pedig már a hűtőkamrában várnak sorukra – ám a simaképű főnök életben marad, sőt megmentőként ő kapja a kétmilkót. Valahogy így szokott ez lenni. De csalódottan visszazöttyenünk, mert Ron Howard rendező ráhúz még húsz percet: úgy dönt, rend a lelke mindennek. A simaképűt szitává löveti, a családi biznisz – valószínűleg pisi nélkül – megy tovább. Szóval rend van, aminek végülis örülnünk kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1386