KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Atomcsapda

Vidovszky György

 

A tengeralattjárón játszódó háborús filmek sorát Wolfgang Petersen híres munkája, A tengeralattjáró nyitotta, amely megteremtette a műfaj dramaturgiai és vizuális alapjait. A K-19 nemcsak ezzel a filmmel mutat rokonságot, hanem a Vadászat a Vörös Októberre című „történelmi” akciófilmmel is.

A K-19-es számú tengeralattjáró a Szovjetunió első nukleáris fegyvert szállító lélekvesztője; 1961-ben azért bocsátják vízre, hogy katonai választ adjanak az USA-nak. A hidegháború eszement fegyverkezési versenye kényszeríti a felkészületlen legénységet egy fedélzetre az atombombával. Polenyin (Liam Neeson) kapitány dolgát csak nehezíti, hogy Moszkvából új felettest rendelnek a hajóra Vosztrikov (Harrison Ford) kapitány személyében. Polenyin embereivel együtt kénytelen engedelmeskedni a magas politikai körökben forgó, kegyetlen katonatiszt parancsainak, aki azonnal próbára teszi a legénység és a hajó teherbírását. A hatvanas évek mára már kiábrándítóan elégtelen berendezései sorra mondják fel a szolgálatot: jégtáblák között landolva elveszítik a kapcsolatot a központtal, megsérül a tengeralattjáró páncélzata. A film eddig a pontig csak a jól ismert panelek frissítéséből táplálkozik: minden néző sejtheti előre, hogy valami történik majd a nukleáris kamrában is. A katasztrófa elhárítása (a robbanás és a halálos radioaktív sugárzás megakadályozása) azonban olyan drámai erővel jelenik meg a filmvásznon, ami kiemeli – persze nem végérvényesen – a filmet az epigon-alkotások sorából. A szemünk láttára lejátszódó mini-Csernobil éppen az esemény valóságossága miatt felkavaró, a sugárzás azonnal romboló hatása pedig a félelem, a bezártság sokszor látott ábrázolását helyezi új minőségbe. Klaus Badelt zenéje mentes az illusztrativitástól, más tekintetben a film viszont szentimentális és okoskodó. Nem beszélve arról, hogy a hollywoodi film még mindig csak egykori ellenségeivel kritikus: mindez elképzelhetetlen volna egy amerikai tengeralattjárón.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/12 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2789