KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/október
• Koltai Tamás: Jancsó-breviárium
• N. N.: Jancsó Miklós játékfilmjei
PRO ÉS KONTRA
• Melocco Miklós: Képhalmaz
• Ciment Michel: Jancsó barbár „Rapszódiája”

• Faragó Vilmos: Könycsepp az óhazáért Magyarok a prérin
• Illés Endre: Solitaire és solidaire Az Őszi szonátáról
• Eörsi István: Kérdezők és kérdezettek Térmetszés
• Kaján Tibor: Vukotić a gondolatrajzoló A játék
• Ablonczy László: Ne feledkezzünk meg a szellemi energiákról sem... Beszélgetés Föld Ottóval, a MAFILM igazgatójával
• Gambetti Giacomo: A 77 éves elsőfilmes Római beszélgetés Cesare Zavattinival
• Szalai Györgyi: Ki ismeri Fekete Pétert? Fekete Péter
• Hankiss Elemér: Mit csinálna Maigret Kaliforniában?
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Viva filmművészet! Moszkva
• N. N.: A XI. moszkvai nemzetközi filmfesztivál díjai
• Matos Lajos: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Jerney Judit: Kinoszauruszok és vad macskák Sci-fi fesztivál, Trieszt
• Rózsa János: Díjözön az Arénában Pula

• Gaál István: A római filmfőiskolán Egy vendégtanár jegyzetfüzetéből
• Kristó Nagy István: Disney világa
KÖNYV
• Hámori Ottó: Eleven filmtörténet
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Az első kísértés
• Dániel Ferenc: Gyere, igazodj el
• Gervai András: Az asszony is ember
• Schéry András: Vendégek vadnyugaton
• Loránd Gábor: Szótagrejtvény
• Dániel Ferenc: Visszajelzés
• Fekete Ibolya: A kétbalkezes és az örömlány
• Zalán Vince: Nem féj a feje a harkálynak
• Báron György: A busz
TELEVÍZÓ
• Miklós Pál: Pusztuló műemlékeink nyomában
• Rozgonyi Iván: A dialógustól balra Beszélgetés Bornyi Gyula tévéoperatőrrel
• Békés Tamás: A képernyő – holnap
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Michel Serrault (1928–2007)

Bikácsy Gergely

 

Philippe Noiret után fél évvel július végén meghalt Michel Serrault is. Az utóbbi évtizedek két nagy, hasonló pályafutású francia filmjátékosa nincs többé.

Serrault nemcsak a komikus szerepek, de mindenféle filmszínészi lehetőségek óriása volt: egyaránt tudott vígjátékban és tragédiával terhes filmtípusban kiválót nyújtani. Komédiásként lett népszerű: az Őrült nők ketrece a világ minden közönségét meghódította. Aztán kiderült, kicsiny volna neki az a skatulya, kitört belőle.

„Csikorgó komédiák” – a francia szóhasználatban önálló műfaja ez a humornak, a kellemetlen, fekete, baljós vagy horzsoló komédia. Ez volt az ő terepe. Akkor is jelentékeny színész lett volna, ha nem találja meg Bertrand Blier a maga kíméletlen szürreáliáihoz. Megtalálta volna a többi rendezőjét, de nagy művészi szerencse, hogy közös utat választottak. Bertrand Blier több szürreális és fejenálló tragikomédiájában bűn-óriás volt. (Estélyi ruha; Hidegtál – de nem sorolom tovább, hiszen e kettőt sem ismerhette meg a magyar nagyközönség.)

Természetes, hogy Blier jutalomjátékában (Színészek) a francia film mindegyik nagy figurájához hasonlóan önmagát játszatta vele. Sértődős, kegyetlen, és összeomlani kész, bosszúálló figurát.

Blier tudta, látta, hogy Serrault-nak kiszámíthatatlan, „gyilkos” humora van. A magyar közönség, ha épp a remekműveiben alig - mégis sok filmben látta, az Őrült nők ketrece, a Kisvárosi fojtogató (Chabrol), meg a Zsaroló zsaruk óta. Azt itthon nem tudták, hogy hazájának filmgyártásában régóta „intézmény” lett: ott ugyanis a sötéten haragvó, élesen szellemes humort becsülik. Nelly és Arnaud úr, 1995: Claude Sautet egyik utolsó filmjének idős, szerelmét titkolni vágyó „ura” igazából nem úriember, hanem dühöngését elfojtó, álcából megöregedett férfiú. „Albert, a fura fazon” – méltatták egyik szerepét. Különc öregeket hozott színre (vászonra). Gonosz különcöket. Ez a gonoszság, gyűlölet, szeretet, esendőség együtt színezte szerepeit. Leginkább egy öreg, éles karmú, gonoszul értelmes macskához hasonlított a színészete. Kivert kutyához, aki tegnap és holnap a legúribb sorban volt vagy lesz – harapni azonban mindig kész. Sohasem lehetett kiszámítani.

Halálakor az Őrizetbevételt vetítette műsorváltozással az egyik francia tévéállomás. Jeges, puha figurát játszott Claude Miller filmjében: elkényeztetett sztárügyvédet a szakadék szélén. Halál felé hajszolt, bűnösnek hazudott, alávalóan megalázott rossz embert. Akit azért lehet kijátszani, becsapni, mert igazabbul tud gonosz lenni, mint aki bután felpofozza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9127