KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dömötör Tamás: Czukor show

Showban-rosszban

Alföldi Nóra

Dömötör Tamás elsőfilmje médiaszatíra, a cinikus kibeszélő-show műfajának kritikája.

A médiaszatíra ritka madár a hazai filmgyártásban, holott alkalmanként igazán kijárna egy-egy suhintás a káeurópai tömegkultúrának. Ráadásul a zsánerben lenne szufla, hiszen legkedvesebb háziállatunk a tévé, a közös platform tehát adott; egy kis csavar itt, borsos társadalomkritika ott, a célzásokat mindenki érti és bólogatva nevetgél a groteszken. Nem árt persze az óvatosság, a médiaszatírát alkotó direktornak ugyanis eredendő bűne a sznobéria, a közönséget viszont senki sem sértegetheti büntetlenül. A Gyula vitéz télen-nyáron (Bácskai Lauró István, 1970) kultikus darab lett, pár évvel később – a városi legendák szerint – mégis gyűjtést rendeztek Isaura felszabadítására, Bodó Viktor a Citromfejben a sztárvigyort fricskázta ki, Meskó Zsolt a Szent Iván napjában főhősét és a sztárlétet marta, míg Schilling Árpád Gépnarancs- és Amerikai psycho-idézetekbe csomagolta médiakritikáját a Nexxtben. Dömötör Tamás a Czukor Show-ban szintén biztonsági játékot játszik: a kibeszélő-show-k kényes témáját annyi rétegen szűri át, hogy munkájának végéről épp az a bizonyos pofon marad el.

„Ma rendbe hozom a családom” – ez a napi tele-gyónás témája a filmbeli kibeszélőshowban, a stúdióban van már Erzsébet, szoláriumozott testével, szűk felsőjéből kibuggyanó idomaival és fogalomzavaraival, majd berobog a régen látott bátyjának ideggyenge neje, hamarosan színpadra lép az asszony félszeg és pszichopata főbérlője, majd megjelenik az emlegetett báty is, az utolsó Kika-fotelt pedig a báty szeretője foglalja el, akit a nej a közös albérletbe fogadott. Czukor Milán vezeti a nyilvános önfeltárulkozást, fejbiccentéssel nyomatékosít, nyaknyújtogatással nyugtáz, megértően pislog, ha kell, utasításra húrt feszít („van valami sérült gyerekük, azt kérdezd meg”) és minden tehetségét bevetve – ami nem sok – tolerál. Eközben zajlik az élet a vezérlőben, a vágók görög kórusként kommentálják az eseményeket, szánakozva vihognak a családi melodráma kommercializálódásán, a reklámszünetben a stage-manager énekel a közönségnek, a nagycsöcsűt jobbra ülteti, a piros pólóst inkább kiteszi a képből, a producer izgul, hiszen itt vannak a svéd befektetők – „nem kéne ezt most elbaszni”. Minden megy a maga útján, a képletből épp csak a néző hiányzik, ő már nem fért a vászonra, ül a moziban és nézi a tévéműsort, és akárcsak az otthon privátszférájában, most sem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen. Bűnös élvezetének tárgyai ezúttal is a rögvalóságból kirántott, a kamera által absztrahált, lemeztelenített, reklámszünetek és vezényelt tapsok miatt torzra töpörödött sorsok és arcok – a tévé fotogenitása visszaüt, ezt a jelenséget épp a csatornák által leginkább áhított esemény az „(ön)gyilkosság élő adásban” felkiáltójelezi.

Nincs ebben semmi újdonság, a média visszásságait és munkásait régóta ismerjük, az emberélet kioltása egyenes adásban régóta magas labda (Sidney Lumet: Hálózat, 1976). Dömötör ügyesen lazúrozza át a zsáner mintáit, végeláthatatlan számú keretet építve fordítja ki magából a vizsgált jelenséget. A 15 perces sztárokat profi színészek alakítják, a showmant játszó színész saját vezetéknevével szerepel, a producert Árpa Attila producer alakítja, a stage-manager valódi stage-manager, a vezérlőben profi vágók ülnek, mindenki azt csinálja, amire a valóságban kiképezték, a kakukktojás a kibomló melodráma, melynek alapanyaga Füst Milán Boldogtalanok című színműve, melyet az író szintén a médiából kölcsönzött majd’ száz évvel ezelőtt. Dömötör visszafelé is elsüthetné fegyverét, de céltáblájának középpontjában nem a szegről-végről önmagukat alakító figurák állnak – ők csak átsegítik beszólásaikkal a nézőt a kínos pillanatokon –, sőt még csak nem is a háztartási melodráma hősei, ők ugyanolyan bornírtak, mint egy átlag kibeszélőshow hősei. A direktor nem tesz mást, mint megmutat, a mindent felforgató nagy durranást is némán láttamozza. Emellett korrekten tekeri az eseményeket, szépen építi a feszültséget, sőt meglepetéseket is képes okozni, nézőjét azonban cserbenhagyja – minimális kritikai élt elbírt még volna. Dömötör önvédelme azonban jogos: nem ítélkezik, hogy ne ítéltethessen – Mónika sem osztja az észt két mosóporreklám közt, szenvedő alanyait és nézőit az esetek többségében megoldások és válaszok nélkül engedi útjára. Dömötör Tamás is hasonlóan jár el, kényes kérdéseit esze ágában nincs megválaszolni, míg azonban kisképernyőn ez felelőtlenségnek minősül, addig nagyvásznon maró gúnynak számít.

CZUKOR SHOW – magyar, 2010. Rendezte és írta: Dömötör Tamás. Kép: Tóth Widamon Máté. Zene: Eppel Soma. Vágó: Lenkey Richárd. Hang: Juhász Róbert. Producer: Mátis Inez és Pusztai Ferenc. Szereplők: Czukor Balázs (Czukor Milán), Anger Zsolt (Gyula), Árpa Attila (Dunkel), Csonka Szilvia (Mónika),

Péter Kata (Erzsébet), Szabados Mihály (Béla), Vasvári Emese (Nóra). Gyártó: Droput-Film Kft. / KMH Film. Forgalmazó: Hungaricom. 88 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/04 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10195