KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tudósok a moziban: Robotok évszázada

Futurama-sorozat

A holnap markában

Pernecker Dávid

A Futurama fantasztikuma jelenünk rútságából ered.

 

Matt Groening és David X. Cohen kultikus sorozata minden idők egyik legokosabb és legviccesebb sci-fi víziójaként rabolta el a tudomány és a fantasztikum iránt rajongók szívét és agyát.

 

A 20. század alkonyán Philip J. Fry, egy szerencsétlen New York-i pizzafutár véletlenül hibernálja magát. A kriogenetikus baklövés után 3000-ben ébred, a Nagy Alma pedig már New New York névre hallgat, mivel az eltelt idő alatt a Földet párszor letarolták az űrlények. A jámbor, imádni valóan és őszintén „tétó” Fry ezután egy bolygóközi csomagszállító-cég tagja lesz, ahol megismerkedik egy totálisan szenilis matuzsálemi zsenivel, egy rasztafári bürokratával, egy szexi marslakó-kínai lánnyal, egy önbizalomhiányos zsidó ráklénnyel, és életre szóló barátságot köt egy antiszociális, trágár, alkoholista robottal, ráadásul szerelembe esik Leelával, egy harcias mutáns küklopszlánnyal. A génjeiben is futárfiúnak determinált Fry kalandjainak ezután pedig csak a fizikusokból, matematikusokból, és egyéb kutatótudósokból álló írógárda fantáziája szabhatott volna határt – de szerencsére nem tette.

Másfél évtizeddel ezelőtt, mikor Matt Groening és David X. Cohen felskiccelte a Futurama példátlan jövőképét, a sorozat bőven meghaladta saját korának humorát. Azt a párját ritkítóan részletes tudományos kutatómunkát és sebesen pergő intellektust, ami már az első epizódokat is szervesen átitatta, a mai napig nem sikerült senkinek reprodukálnia, percenként záporozó pop-kulturális referenciáival pedig megelőzte a 21. század animációs trendjeit. Ahogy azonban a Family Guy eldobható humorának farvizén reflektorfénybe kerültek az új évezred diavetítés-szerűen darabos, epileptikus és bulváros, a saját létüket média-aktualitásoknak alárendelő szkeccs-animációk, a Futurama összetett és több szálon futó cselekményvezetésével, komplex karaktereivel, és egyre csak táguló világképével hirtelen aggastyánnak tűnt. A Simpson család stréber kistestvéreként emlegetett sorozat azonban túl tudott lépni az elé gördített akadályokon (összeszámolni is nehéz, hányszor kaszálták el, és hányszor éledt mégis újra), és ugyan sokan a mai napig Groening örökbecsűjéhez próbálják hasonlítani, a Futurama 31. századi univerzumának bámulatosan kusza és bizarr dimenziói térben és időben is távol állnak Springfield porfészkétől.

Groening és Cohen kompromisszummentes jövőtablójának eklektikus nonszensze az 1939-es Világkiállítás Futurama névre keresztelt pavilonjában gyökerezik. A kor tudósai ugyanis olyan reménytelenül túlpörgetett ambíciókat tápláltak a ‘60-as évek futurisztikusnak vélt világa felé, melyeket a sorozat elrugaszkodott téridejében is csak egyfajta ironikus nosztalgia legitimál. A lebegő repterek, a beszélő robotok, az intelligens autópályák naiv álmainak nyomdokain haladva a Futurama szerzői olyan meghökkentő invenciókkal színesítették a múlt nagyravágyó vízióit – és röhögték körbe a Jetson család hasonszőrű találmányait – mint az „öngyilkos-fülkék”, melyekben negyed dollárért választhat valaki gyors és fájdalommentes, valamint lassú és förtelmes halálnemeket, vagy akár a „szaglószkóp”, melynek segítségével érezni lehet a fényévtávolságban lebegő űrszemét bűzét. Ilyen visszatérő, a sorozat narratív horizontjait azonban kitágító lelemény a halott hírességek fejének konzerválása is, mert hát nincs is annál abszurdabb, hogy az egyesített – és kíméletlenül amerikanizálódott – Föld elnöke az örökké sunyi Richard Nixon feje. Az akváriumokban úszkáló – és díszhalként etetett – ismert arcok teret engednek a szerzők számára, hogy visszanyúljanak a múltba, vagy épp jelenünkbe, és kissé áthuzalozzák a történelmet. Ez az epizódokat meghatározó geg pedig kitűnő eszköz Groening és Cohen kezében az önreflexivitásra is, hisz számos alkalommal saját fejük is feltűnik sorozatukban. Egy sajtótájékoztatón például nyomatékosan megkérik az újságírókat, hogy ne kérdezzenek a Simpson család legújabb évadáról.

Ugyan a lehetőségek adottak lennének, a Futurama szédítően bő univerzuma mégsem válik egyszerű disztopikus emberiség-kritikává, ugyanakkor Roddenberry idealisztikus álmát is megkerüli. Groening és Cohen a sci-fi irodalom- és filmtörténet szétboncolásával egy olyan szemkápráztatóan intertextuális új világot hódít meg, melyben a Metropolis, a Szárnyas fejvadász, az Űrszekerek, a Csillagok háborúja, a 2001: Űrodüsszeia és a Solaris, a Tron vagy épp a Mátrix motívumai és témafelvetései egy klasszikus retro-futurista és populuxe elemekből építkező organikus térben fonódnak szimbiózisba. A műfajparódiák végeláthatatlan sora pedig a bricolage-jelleg ellenére is mellőzi az asszociativitás esetlegességét, az egyes epizódok ugyanis mindig szilárd, tudományosan meghatározott koncepciók és problémák köré fonódnak. A fizikai, kémiai, biológiai, matematikai, vagy technológiai mélyfúrások pedig szatirikus szociológiai vetületet is kapnak, hisz – mint egy valamire való sci-fi – a Futurama fantasztikuma is jelenünk rútságából ered. Az új New York extremitásig eltúlzott társadalmi zsákutcák helyszíne, Philip K. Dick paranoid szürrealizmusának színpada, ahol drogabúzus tizedeli a robotkisebbséget, ahol a kirekesztett mutánsok a föld alá kényszerülnek, ahol a bürokrácia mindent ellehetetlenít, ahol a fajok közti intim kapcsolat bűn (ez az úgynevezett „roboszexualitás”), és ahol a globális felmelegedés még mindig megoldatlan rejtélynek tűnik (noha egy orbitális jégkocka segít a dolgon). A humánum bukása azonban abban nyilvánul meg a legjobban, hogy kihaltak a fenyőfák és a pudlik, a baglyok pedig közönséges házi kártevőkké csúsztak le. Mégis, a szatíra élén tompít az a tény, hogy a holnap világában tombol a liberális és progresszív multikulturalizmus. A Föld népe egyesülni látszik, a rasszizmus az emberek között nem létezik már. Az űrlények – leszámítva a hódító szándékúakat – barátként és társként kezelik a sárgolyó lakóit (a szerzők még egy idegen-ábécét is megalkottak ennek érzékeltetésére). A ma ismert vallások nem szűntek meg, csak kinevetett ámítássá alakultak. A jelen ismert vallásai az Első Amalgám Egyház formájában demokratizálódva összeolvadtak, a szcientológiát kifigurázó Robotológia egyháza csak tilalomfákat állít Asimov teremtményei elé, az Űrszekerek iránti „rajongásizmus” pedig tiltottá vált. Az oprahizmus és a voodoo ugyanakkor népszerű vallásokká váltak, ami mindent elmond az emberiségről.

A sci-fi minden szegletét körbejáró, lenyűgözően kreatív és következetlenségeiben is következetes világteremtése mellett a Futurama humora is rendkívül szerteágazó. Viccei egyszerre építkeznek a szatíra intellektuális fölényéből, a szürrealitás és az abszurd kontextusidegen képzettársításaiból, sötét tónusú tragikomikumból, kíméletlen inkorrektségből, öniróniából, valamint a Jacques Tatit idéző sebészi pontosságú hétköznapi slapstickből. Mindemellett a Futurama humora az úgynevezett „magas kultúra”mellett bőven merít az „alacsonyból” is. Ennek tökéletes megszemélyesítője Bender-robot, aki minden egyes részben odamondja valakinek, hogy „Nyald ki a fényes fém seggem!”. Közben pedig Bender legfélelmetesebb rémálma a kettes szám, mivel a robotok bináris számrendszerben álmodnak. Ehhez hozzátartozik az is, hogy Fry ezekkel a szavakkal nyugtatja meg barátját: „Nyugalom, nem létezik olyan, hogy kettő”. A Futurama distinktív humora pedig pontosan az ilyen tudománytörténeti- és elméleti viccek, valamint a Zucker, Abrahams és Zucker produkciókat idéző parodisztikus villanások egymásmellettiségéből ered. Mikor gyorshajtáson kapják Erwin Schrödingert, Fry megkérdezi a kvantumfizikust, hogy mi van a mellette lévő dobozban. Az pedig azt válaszolja, hogy „Egy macska, némi méreg, és egy cézium atom”. A Futurama írói annyira belementek a reáltudományok misztériumaiba, hogy az egyik epizódra egy komplex matematikai törvényt is megalkottak, melyet „Futurama-elmélet” néven már tanítanak az egyetemeken. Az a jelenet pedig, melyben a csapat egy dimenzióközti Bermuda-háromszögben keresi a Möbius Dick nevű fehér űrbálnát tökéletesen példázza a szerzők intertextuális hommage iránti lelkesedését, ugyanis az űrhajótemetőben ott lebeg az Alfa holdbázis siklója, a fekete monolit és a Discovery 1-es Kubrick klasszikusából, az UFO a Boston debütáló lemezének borítójáról, és a Mystery Science Theater 3000 űrállomása is. Míg Groening a Simpson családban főként a tipikus ír-amerikai sörszagú viccekbe ágyazza a szentimentálissal gyakran kacérkodó családtörténeteit, addig a Futurama esetében mindettől látványosan eltér, és inkább a zsidó-amerikai humor pilléreire támaszkodik. Nem csupán a neurotikus és szánni valóan félszeg Dr. Zoidberg fergeteges karakterében érezhető azonban Woody Allen hatása, ugyanis az egész sorozatot átjárja a jövő megarendszere által bedarált kisemberek „tedd, amit tenned kell” mentalitása. Ők pedig teszik is, aminél a sorozat rajongói nem is kívánhatnának többet.

A Futurama 2014-ben végleg befejeződött, legalábbis elvileg. Groening azonban párszor már elhintette, hogy ha lesz lehetőségük rá, egyszer talán újra felélesztik a sorozatot. Reméljük, hogy nem kell erre 3000-ig várni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 22-24. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12129