KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/november
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Csala Károly: A messzeség – közelről

• Bársony Éva: Maupassant, jutányos áron Útközben
• Almási Miklós: A Holdbeli Öreg Minden szerdán
• Báron György: Kitörés a Vidám Parkba A kis Valentínó
• Faragó Vilmos: Mi bajom a magyar filmmel?
• Bikácsy Gergely: A márvány és az ember
• N. N.: Andrzej Wajda filmjei
• Pap Pál: Varsói beszélgetés Andrzej Wajdával A Márványember magyarországi bemutatója előtt
• Bacsó Péter: Örkény és a Babik-mozgalom Beveztés egy soha el nem készült filmhez
• Örkény István: Babik Forgatókönyv-részletek
• Bacsó Péter: Babik Forgatókönyv-részletek
• Papp Zsolt: Holocaust avagy: a mindennapi élet pszichopatológiája
• Csurka István: Valaki a kamera mögött Családi összeesküvés
• Ablonczy László: Mit ér a film, ha magyar? Beszélgetés Kovács Andrással
FESZTIVÁL
• Iván Gábor: Mi van a szélmalmok mögött? A budapesti holland filmhétről
• Zsugán István: Bolondok, leszbikusok és egy ismeretlen japán Locarno

• Osgyáni Csaba: Mai titkokat felmutatni Beszélgetés Gothár Péterrel
• R. Székely Julianna: Korlátok között, szabadon Portré-vázlatok amatőrfilmesekről
LÁTTUK MÉG
• Urbán Mária: Az elveszett múlt
• Loránd Gábor: Törvénytelen törvény
• Veress József: Ellenségek
• Bende Monika: Dráma a vadászaton
• Gervai András: Az ördög menyasszonya
TELEVÍZÓ
• Honárkay Róbert: A Szentágothai-show Az emberi test és az anatómia
• Pálffy Judit: Öt év, négy film, nulla műsorperc A tévé kísérleti stúdiójáról
• Sík Csaba: Leonardo és Micelangelo a képernyőn
KÖNYV
• Berkes Ildikó: A kortárs filmművészet panorámája
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Juno

Tüske Zsuzsanna

Juno – amerikai, 2007. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Diablo Cody. Kép: Eric Steelberg. Zene: Kimya Dawson és Matt Messina. Szereplők: Ellen Page (Juno), Michael Cera (Bleeker), Jennifer Garner (Vanessa), Jason Bateman (Mark), Olivia Thirlby (Leah). Gyártó: Fox Searchlight Pictures / Mandate Pictures. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 92 perc.

 

A derült égből villámcsapásként érkező terhesség motívuma nem új keletű a vígjátékok konfliktuskészletében, legyen szó a 90-es évek egyik remekéről, a kisrealista bájú Méregzsákról, vagy akár a tavalyi év kellemes, már-már groteszkbe hajló meglepetéséről, a Felkoppintváról. Az idei leányanya-történet, mely a skálán inkább brit tématársához közelít, elődeinél keserédesebb formában kerül vászonra, az irónia legfinomabb színeivel festve.

Az áldozat ez esetben a tizenhat éves címszereplő, a legnemesebb értelemben vett koravén különc Juno, aki az ugyancsak kívülállónak mondható osztálytársával lezavart szüzességbúcsúztató bulit követően nem csupán kellemes emlékeket, de egy terhességet is magáénak tudhat a tic-tac rajongó hosszútávfutó jóvoltából. Ahogy a végeredmény bizonyossá válik, a lány rövid habozás után úgy dönt, mégsem az ilyenkor általános eljáráshoz folyamodik, inkább megszüli a gyermeket, és keres hozzá egy harmonikus körülmények között élő házaspárt. Látszólag meg is találja a legtökéletesebb alanyt egy gyerek után sóvárgó, kedves, fiatal párosban, de ahogy lassan telnek a hónapok, Junónak rá kell ébrednie, a felnőtté válás nem neki a legnehezebb feladat – ráadásul néha életfogytig tartó folyamat.

Jason Reitman filmjének érzékeny játékossággal felépített apró univerzuma tulajdonképpen a kívülállók birodalma, de a kiváló érzékkel végrehajtott karakterformálásnak köszönhetően a figurák mégsem billennek át a vesztes-csodabogár határvonalon, ehelyett szeretetreméltó, kiforrott alakok maradnak – így lehet a legsárgább futósortot viselő mafla kamaszból érett társ, a kutyabolond mostohából odaadó anya. A rendező előző nagyjátékfilmjével, a Köszönjük, hogy rágyújtott!-tal már bizonyította szatírához fűződő vonzalmát, ami láthatóan nem hunyt ki, csupán az éles vonalakkal felrajzolt színtiszta szarkazmust bársonyos melankólia tompítja ebben a cizellált humorú, szívmelengető alkotásban.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9358