|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDLáncra vert igazságPápai Zsolt
Nothing but the Truth – amerikai, 2008. Rendezte: Rod Lurie. Szereplők: Kate Beckinsale, Mat Dillon, Vera Farmiga. Forgalmazó: Budapest Film. 103 perc.
2005-ben az Egyesült Államokban nagy port kavart a New York Times egyik újságírónőjének bebörtönzése: Judit Millernek az volt a bűne, hogy többszöri felszólításra sem nevezte meg azt a CIA-forrását, akitől a Bush-kormányzat piszkos ügyeinek leleplezését célzó írásaihoz az infókat kapta. Az ügyész úgy érvelt, hogy Miller árt a hazájának, ha nem adja fel az árulót, az újságírónő viszont állhatatosan védte informátorát.
Rod Lurie rendező (A manipulátor; Az utolsó erőd) ezt a történetet használta fel kiindulópontul, és egy játékidőnyi terjedelemben rögtön két filmet is leforgatott. Kezdetben Az elnök emberei című klasszikus mozi kortárs változatát, azaz feszes politikai thrillert ígér, ámde az expozíció lezárultával az újságírói etikáról szóló elmélkedést kínál. Jóllehet a műfajváltás zavarólag hat, és a jeleneteknek van egy csipetnyi tévéfilmes stichje is, egészében pozitív a mérleg.
Lurie nagy súlyokat helyez a színészek vállára, továbbá láthatóan bízik abban, hogy a központi probléma hosszú távon is megőrzi érdekességét. A rendező jól számol: a színészek teherbíróak, és a suspense egy darabig azután is erős, amikor már nem thrillert, hanem drámát látunk, a titokzatos informátor kilétével kapcsolatos kérdések ugyanis nyugtalanítóan színezik át az epizódokat. A Mat Dillon – mondjuk így – vérlázítóan megnyerő ügyészétől folyamatosan szorongattatott hősnő mindeközben afféle hérosszá alakul, már-már valószerűtlen figurává válik, az önsorsrontó viselkedésének megítélésével kapcsolatos legfőbb kérdés pedig egyre tolakodóbb: vajon miért nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, vádalkura az ügyésszel? Sajnos a fináléhoz közeledve a feszültség adagolásának ritmusa akadozni kezd, ámde amikor már éppen érdektelenségbe fulladna a film, a zárlat méretes csattanójának fényében visszamenőleg minden érthetővé válik.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1098 átlag: 5.41 |
|
|
|
|