KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tollbamondás

Szép remények

Huber Zoltán

Mike Newell adaptációja, Dickens klasszikusának immár a tizennyolcadik megfilmesítése.

Dickens egyik legismertebb fejlődésregénye ma már olyannyira az angolszász popkultúra részévé vált, hogy a számtalan mozgóképes és színpadi adaptáció mellett az árva főhős (Pip) karikatúrája még a South Park kultsorozatában is állandó mellékszerepet kaphatott. A Szép remények töretlen népszerűségét a romantikus kulisszák, a remekül megírt figurák és a csavaros fordulatok garantálják, különösen vonzóvá varázsolva a történetet a legkülönfélébb feldolgozások számára. Bár évtizedenként újra a vászonra álmodják, a legtöbbször csak a konkrét események felsorolásában, az újabb szereposztásokban vagy kortárs fazonírozásokban gondolkodó alkotók a mai napig nem tudták túlszárnyalni a David Lean rendezte, 1946-os filmváltozatot.

Az angol filmgyártás aranykorában készült alkotás talán éppen azért válhatott a Dickens-mozik meghatározó alapművévé, mert Lean és csapata jelentősen megkurtította a szerteágazó történetet, és az alapanyag fő dramaturgiai szerkezetére koncentrált. A gyönyörű képekkel és tökéletes szereposztással dolgozó alkotók ezzel a módszerrel igen plasztikusan meg tudták ragadni a dickensi próza markánsabb motívumait, elsősorban mégis egy önálló, önmagában is hatásos filmben gondolkodtak. Mivel az irodalom és a mozgókép a nyilvánvaló átfedések ellenére alapvetően más hatásmechanizmusokkal dolgozik, a forgatókönyvíró és a rendező történetvezetési döntései igen kritikusak a megfelelő arányok és kompromisszumok szempontjából.

Némileg meglepő, hogy a látványos kalandmozik (Perzsia hercege), a sikeres romkomok (Négy esküvő, egy temetés) és komplexebb narratívák (Harry Potter és a Tűz Serlege) terén is tapasztalt Mike Newell a biztosabb, ám jóval unalmasabb adaptációs utat választotta. A tetszetős külsőbe csomagolt, a brit színjátszás elitjét felvonultató legfrissebb feldolgozás ugyanis megbízhatóan felmondja Dickens szövevényes cselekményét, de adós marad a karakterek mélyebb bemutatásával – ahogyan a regény szellemiségének, markáns társadalmi hátterének alkotói interpretációja is elmarad. Newell, illetve a forgatókönyvet jegyző David Nicholls megpróbálják kidomborítani a szociális determináció, a kitartás és az irracionális véletlenek egymást erősítő hatásait. A szálak már-már ironikusan kusza kanyarítása, az ábrázolt korszak e sajátos kettőségeinek frappáns megragadása helyett a legújabb filmverzió azonban inkább túlzsúfoltnak hat. Röpke két óra alatt lehetetlen az összes melléktörténettel és fordulattal megbirkózni, és eközben még a szereplők rejtett motivációit, az eltitkolt vágyakat és a láthatatlan érdekközösségeket is hatásosan felfesteni. Newell és Nicholls sajnos túl sokat szeretne átemelni a könyv lapjairól, így az egyszerűsítés helyett szinte mindent elhadarnak, nem kis hiányérzetet hagyva a nézőben.

A kortárs angol tömegfilm és a viktoriánus irodalmi hagyományok egyértelmű áthallásait Newell munkája is remekül szemlélteti. A legújabb Szép remények vizuálisan erős, igényes kivitelezésű, feszes darab, amely nincs híján az elsöprő szenvedélynek, a morális dilemmáknak és az epikus ellentéteknek sem. Ahelyett azonban, hogy a mű megvizsgálná, vagy legalább körbejárná ezeket az univerzális alkotóelemeket, megelégszik a puszta felmutatásukkal. A film látványos, ám üres klipszerűsége egy komolyabb költségvetésű, sikeres tévésorozat moziforgalmazásra megvágott, csonka verziójára emlékeztetheti a közönséget.

Newell munkája mindezek ellenére mégsem nevezhető kudarcnak. A kiváló színészek gond nélkül hozzák a jellegzetes típusfigurákat, Ralph Fiennes és Robbie Coltrane játéka ráadásul különösen emlékezetes. Az ipari forradalom kormos füstje remekül ellenpontozza a nagypolgári szalonok díszes egzotikumát, és az érzelmek is a kellő hőfokon lángolnak – a megfelelő hangsúlyok, alkotói intenciók nélkül az egész mégsem több mint egy igényes, csak épp kissé érdektelen könyvillusztráció. Igaz, eközben a mű folyamatosan emlékeztet minket Dickens örökérvényű művészetére is, ami akár egy újabb generáció kedvét hozhatja meg az olvasáshoz. Ha innen nézzük, a film végül beteljesíti legfontosabb feladatát.

 

Szép remények (Great Expectations) – brit, 2012. Rendezte: Mike Newell. Írta: Charles Dickens regényéből David Nicholls. Kép: John Mathieson. Zene: Richard Hartley. Szereplők: Jeremy Irvine (Pip), Holliday Grainger (Estrella), Helena Bonham Carter (Miss Havisham), Ralph Fiennes (Magwitch), Robbie Coltrane (Jaggers) Jason Flemyng (Gargery). Gyártó: Lipsynch Productions / Unison Films / Number 9 Films / BBC Films. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 128 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11355