|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
G-man filmekGengszterosztagFelnőni a feladathozSepsi László
Karcos zsarudráma vagy korhű bűnmozi helyett Ruben Fleischer a műfajparódiát és a retró-akciófilmet választotta.
Wes Anderson vagy az
Apatow-istálló árnyékában Ruben Fleischer kétségkívül a Peter Pan-generáció
filmeseinek másodvonalába szorult, hiába volt első egészestés munkája (Zombieland) egyértelmű anyagi és
kritikai siker. A több tucat kisfilmet, reklámot és videóklipet jegyző direktor
a tévés bérmunkák szamárlétráján kúszott fel a szélesvászonig, kisebb
produkcióiban is vissza-visszatérve a felnőni képtelen huszonéveseket sújtó
olyan drámai problémákhoz, mint egy randivacsorára szánt homárral kialakult
bensőséges viszony (Lobster), a
szakítás utáni sötét hetek lehetséges túlélési metódusai (The Hitman, Phonelog) vagy egy összeketchupozott sportcipőhöz
kötődő megannyi nosztalgikus élmény (Courir:
The Drop). Tisztes másodhegedűsként Fleischer legjobb pillanataiban
groteszk humorral csípi el a huszonéves egzisztenciában ragadt tinilélek
nyűgeit, ezekhez igazított zsánersémákban imponálva hasonszőrű közönségének –
lásd a Zombieland csokivadász
outsidereit vagy a 30 perc vagy még annyi
se kisstílű heist-vígjátékát –, de
hiába lehetett volna a Gengszterosztag biztos
belépő az A-ligába, a habókos hipszterek kertvárosain kívül a rendező nem
talált magára.
Ráadásul
a sztárgárdával megtámogatott Gengszterosztag
eleve erős mezőnyben indult: egyik oldalról a tavalyi Fékezhetetlen vidéki szeszcsempészeivel, a másikon a pedig a Gengszterkorzó Atlantic Cityjének
alvilágával kellene konkurálnia, esélyeit pedig csak az növeli a huszadik
század első felébe helyezett gengsztersztorikkal szemben, hogy a bűncézárok
helyett a főhősként manapság ritkábban vászonra vitt korabeli bűnüldözőkre
koncentrál. A Mickey Cohen nyomába eredő, különcökből verbuvált elitosztag története
a zsánerindító G-men-t és az Aki legyőzte Al Caponét használja
sorvezetőként, előbbitől megörökölve a propagandafilmbe illően egydimenziós
karaktereket, utóbbitól pedig DePalma stilizációs kényszerét, annak
cizelláltsága nélkül. Bár a szabadosan kezelt Cohen-legendárium és Fleischer állandó
témái kevés egyértelmű kapcsolódási ponttal bírnak – hacsak az ezúttal csekély
invencióval vászonra vitt élhetetlen különctársaságot, illetve a komikus
mellékkarakterként lébecoló Michael Peñát nem tekintjük annak –, a rendező
érezhetően próbálta megszokott célközönségének ízléséhez szabni a makacs
alapanyagot. Karcos zsarudráma vagy korhű bűnmozi helyett így a Gengszterosztag megragadt valahol a
félkész műfajparódia és a súlytalan retró-akciófilm között, eltúlzott
erőszakjelenetekkel (lásd a nyitányt) és élénk színekkel felidézve a reklámok
és klipek hatásorientált ingerbombáit. Ebből a szempontból a Gengszterosztag olyasféle kudarc
Fleischer pályáján, mint a szintén az MTV felől érkező Joseph Kahn Vas című motorosfilmje volt egy
évtizeddel korábban: a sablonsztorit átható enyhe irónia és a rajzfilmszerű látványvilág
arra elegendőnek bizonyul, hogy a film általa kilógjon fajsúlyosnak szánt
zsánertársai közül, ám arra már nem, hogy a stílusgyakorlaton túlmutató markáns
szerzői olvasat bontakozzon ki belőlük.
A Gengszterosztaggal mintha Fleischer
öröktini hősei álmodtak volna maguknak férfias zsarumesét, amiből végül mégsem Szigorúan bizalmas vagy Közellenségek , hanem Dick Tracy kerekedett, némi áthallással
a Roger nyúl a pácban-ra (lásd a
vöröslő Emma Stone-t). Felnőttkor és a boldog kamaszévek határán téblábolva
Ruben Fleischer filmje pont a két hozzáállás erényeit veszti szem elől –
beérett mestermunkának még túl könnyed, de az ifjúkori zabolátlanság már
kikopott belőle.
Gengszterosztag (Gangster Squad) –
amerikai, 2013. Rendezte: Ruben
Fleischer. Írta: Paul Lieberman
regényéből Will Beall. Kép: Dion Beebe. Zene: Steve Jablonsky. Szerepelők: Sean
Penn (Mickey Cohen), Josh Brolin
(John O’Mara), Ryan Gosling (Jerry
Wooters,), Nick Nolte (Parker), Emma Stone (Grace). Gyártó: Langley Park/Lin Pictures/Village
Roadshow. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 113 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 860 átlag: 5.35 |
|
|
|
|