|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Hollywoodi fantáziaAz AcélemberNehéz Istenné lenniVarró Attila
Az idei Superman-film sci-fit farag a hagyományos szuperhős-meséből Superman 75 éves karrierje óta a
science-fiction zsánervetületének számít a szuperhős-tematikában, de soha oly
közel nem került szülőműfajához, mint az évfordulós rebootban. Zack Snyder, aki eddigi pályafutása során gondosan
katalógusba rendezte a fantasztikus műfajokat természetfeletti horrortól (A holtak hajnala) gyermekmeséig (Az Őrzők legendája), történelmi
fantasytől (300) szürreális
fantáziafilmig (Álomháború), ezúttal
a tudományos fantasztikum irányából látott hozzá a Superman-mítosz
megreformálásához. Hőse elsősorban egy idegen bolygó száműzöttje, szervezetében
egy másik életforma teljes génkészletével, sem screwball-os újságíró alteregója, sem romantikus férfiénje, sem
szuperhős-profilja (azaz különösen nehéz tárgyak és gonosz bűnözők elkapása) nem
kap túl sok teret. Míg Singer 2006-os szerzői fejlődéstörténete a családi
megközelítés és az „apa felnő a fiához”-eszme jegyében eresztette hősét a gonosz
Lex Luthorra, Snydernél az egyetlen konfliktus Clark Kent és Kal-El többfrontos
küzdelme, ahol az utóbbit a hajdani szülőbolygó gyarmatosító/népirtó lázadói
jelképezik Zod tábornok vezetésével (lásd az 1980-as Superman 2 történetét), az előbbi pedig hol vívódó kamasz, hol
bujkáló renegát, hol pedig akaratos gyerek képében jelenik meg.
Christopher
Nolan produceri árnya szinte szükségszerűen hozta el a Superman-legendáriumba
is a gyötrő identitás-krízis motívumát, az Acélember
drámája valahol a karcos Sötét Lovag-filmek és az introspektív Terrence
Malick-opuszok határsávjában mozog a záró óra bombasztikus fináléjáig, amiben
előbb Smallville, majd Metropolis teljes leamortizálásával próbálnak alkotói
minden korábbi Superman-filmet földbe döngölni. Ugyanakkor az újfajta műfaji
megközelítés az „idegen egy idegen világban” alaptematikán túl hibátlanul illeszti
Snyder filmjét a nyár sci-fi felhozatalába is, felvonultatva a friss opuszok (Feledés, A Föld után) közös motívumait, a
rosszindulatú környezetté vált Földet, az erős evolúciós olvasatot és az
univerzális magány témáját. Idei Supermenünk ezúttal is leplezetlen istenalak, profán
Krisztus-metafóra és modern Atlasz, akinek az egész bolygót kell minden
terhével együtt vállán hordania, ellenséges lakóitól a természeti csapásokig – miközben
a magában hordozott génkészlet inkompatibilis új otthonával. Kal-El nem
eredendően isten, ahogy az elődei (vagy a Thor
hőse), testileg és lelkileg egyaránt adaptálódnia kell az emberfeletti pozícióhoz
megkínzott földönkívüli lényből, aki saját faja utolsó képviselőjeként veti meg
lábát a Föld nevű bolygón. Ebben a túlélés/üdvözülés-történetben is osztozik műfajtársai
magányos hőseivel, vagy akár a sötét oldalt választó Khan-nal – mintha a mai
közönségnek már csak egy emberiség kipusztulása lenne elég ahhoz, hogy pár
órára istennek érezhesse magát a moziteremben.
Az
acélember (Man of Steel) –amerikai, 2013. Rendezte: Zack Snyder. Írta: David S.
Goyer. Kép: Amir Mokri. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Henry Cavill (Kal-El),
Michael Shannon (Zod), Amy Adams (Lois), Russall Crowe (Jor-El). Gyártó: Warner
Bors / Legendary Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 150 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1100 átlag: 5.52 |
|
|
|
|