|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDChucky átkaBata Norbert
Curse of Chuky – amerikai, 2013. Rendezte: Don Mancini. Szereplők: Brad Dourif, Danielle Bisutti, A Martinez. Forgalmazó: UPI. 93 perc.
Visszatért Chucky, az eszelős
fojtogató szelleme által megszállt játékbaba, a nyolcvanas évek
horrortermésének egyik gyerektraumatizáló ikonja, hogy hatodszorra is
megörvendeztesse – feltehetőleg egyre fogyatkozó – rajongótáborát. Chucky
rémtettei legkivált az első részben (Gyerekjáték)
sokkoltak; a negyedik tétel (Chucky
menyasszonya) a széria fordulópontjaként az önismétlésnél is megalázóbb
csapást tartogatott: a „posztmodern” „horror” „játékos” „önreflexivitásának”
jegyében saját paródiájává züllesztette a jobb sorsra érdemes figurát. De
csúsztunk ennél is lejjebb: a Hollywoodon is gúnyolódó Chucky ivadéka már-már a szappanopera-stíl felé kacsingatva
látszott megadni a kegyelemdöfést a szériának. Az utóbbiért felelős Don Mancini
– nem mellesleg, Chucky egyik szülőatyja! – afféle vezeklésképpen megpróbál
visszakanyarodni a kezdetek hangütéséhez a friss felvonásban. A kellékek
ígéretesek: jókora családi ház, viharos éjszaka, kényszerűen összesereglett
kisebb embercsoport, köztük a megvezethető kisgyerekkel, aki Chucky célpontjává
válik. A tempó azonban kínosan akadozó, a feszültségkeltés halovány, s a végére
az is egyértelmű, hogy a Chucky átka kevésbé
a parodisztikus megközelítés tagadása, mint inkább komolykodó felvezetésben
előadott változata. Javít az összképen néhány vizuális ötlet (főképp a morbid
vacsorajelenetben), a meglepetésszerű és pikáns szerelmi szál, továbbá a „régi
ismerősök” (a széria korábbi kulcsszereplőinek) felbukkanása az epilógusban;
egyikükkel a záró főcím utáni jelenetben találkozunk – ez minden rajongónak
kötelező.
Extrák:
semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 423 átlag: 5.54 |
|
|
|
|