KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Időkép

Hajsza a győzelemért

Időkerekek

Sepsi László

A tömegfilm autóversenyzői azt a sebességet hajszolják, amivel áttörhetik tér és idő korlátait.

A hétköznapi világ határainak áttöréséhez csupán gyorsaságra van szükség: ahogy a relativitáselmélet alapján a fénysebesség meghaladása jelentheti az időutazás kulcsát, úgy a tömegfilm is újra és újra visszatér a végső határátlépés ideájához, ahol a száguldó fémkasznikba zárt nézőalteregók – általában limitált időtartamra –, de áttörhetik az általuk ismert univerzum határait. Az Animátrix Világrekord című epizódjának főhőse még segédeszközök nélkül, pusztán saját testének túlhajszolásával érte el a szökési sebességet, de ez már elég volt ahhoz, hogy izmaival együtt a komputerek által fenntartott illúzió is szétszakadjon körülötte, és vethessen egy pillantást a Mátrixon túli valóságra. Tőle alig különböznek azok a figurák, akik valamilyen segédeszközzel – rendszerint versenyautóval – vágnak neki a körpályának, egymás és saját félelmük hátrahagyása mellett annak reményében is, hogy száguldásukkal a szigorúan szabályozott fizikai világot is legyőzhetik. Ezen diadal csúcspontja a halál, és vele együtt a visszafordíthatatlannak tetsző idő kicselezése, ahol összeér az adrenalindús trip a pilóta tudatának mélyére és az időutazás fantasztikuma.

Amikor 1955-ben James Dean 136 kilométer/órás sebességgel száguldva összetörte magát, nem egyszerűen hátrahagyta az árnyékvilágot, hiszen éppen tragédiája biztosította legendává válását – a huszadik század egyik megkerülhetetlen ikonjaként került kívül a mindennapi játékszabályokon és vált időtlen figurává. A Szabad préda főhőse a tudományos fantasztikum segítségével teszi meg ugyanezt a határátlépést: felrobbanó versenyautójából a jövőbe teleportálják, ahol a film végére új identitást is szerez. Az időn kívüliség vagy a konkrét időutazás mindkét esetben szorosan összefonódik a sebesség és a halál témájával, miképp a Vissza a jövőbe 3-ban Marty McFly is azért száguld vissza a XIX. századba a DeLoreannal, hogy megakadályozza a Doki meggyilkolását. De míg a Vissza a jövőbe-széria vagy a Szabad préda a fantasztikumon keresztül alkot vágybeteljesítő metaforát az idő és az általa determinált sors elleni küzdelemről, a Speed Racer – Totál turbó vagy a Hajsza a győzelemért elsősorban a stíluson és az elbeszélésmódon keresztül hangsúlyozza hősei viszonyát a múlttal és saját elmúlásukkal. AWachowski-testvérek élőszereplős anime-feldolgozása és Ron Howard friss retrómozija egyaránt egy jól felismerhető korszak megidézésére vállalkozott – előbbi a hatvanas évek kultikus japán rajzfilmsorozatára, utóbbi a hetvenes évek sportfilmjeire, illetve Niki Lauda és James Hunt hírhedt rivalizálásának történetére épít –, ezzel mintegy a befogadót is időutazásra kényszerítve.

A Speed Racer pszichedelikus színkavalkádja – ami részben a verseny közben megváltozott tudatállapotot tükrözi – és főképp időbontásos szerkezete téren és időn túli szembenézést kínál az elmúlással (miközben egyik hőse, Rex Racer, vissza is tér látszólagos halálából); a Hajsza a győzelemért pedig, még direktebben artikulálva száguldás és halál kapcsolatát, a cselekmény során többször emlékezteti rá a nézőt, évente hány versenyző nem tér vissza a pályáról, és hány százalékos a halálos baleset esélye.

De legyen szó a tematika akár science fiction, akár drámai feldolgozásairól, a határátlépés következményei csaknem azonosak. A szökési sebesség hajszolása – vagy éppen elérése – szorosan együtt jár a számkivetett-státusszal: a Világrekord rövidtávfutója egy szanatóriumban végzi, a Szabad préda címszereplője bárki által levadászható páriaként menekül a jövőbeni metropoliszban, a Turbó nitrómeghajtású csigáját saját fajtársai közösítik ki, Lauda és Hunt pedig Howard filmjében egyaránt antiszociális, egészséges emberi viszonyok kialakítására képtelen figuraként jelennek meg, akiknek legőszintébb érzelme az adrenalinfüggőségen túl a bajtársiasságba torkolló kölcsönös rivalizálás. Az állandó istenkísértés szükségszerűen magával hozza a társadalom fokozatos hátrahagyását, és a korábbi személyiség helyét – ahogy James Dean esetében – lassan átveszi a legenda. A Szabad préda disztópikus társadalmában a karhatalommal szembeszálló szökevény az ellenállás szimbólumává válik, a fényreklámokon díszelgő arcképe egyszerre ad némi reményt az elnyomottaknak és hirdeti a vadászidényt ellenfelei számára, a Hajsza a győzelemért sztárpilótái pedig gruppie-k gyűrűjével (Hunt) vagy még tovább gyűrűző megszállottsággal (Lauda) próbálják ellensúlyozni egyéb érzelmeik hiányát.

Mint fentiekből is kitűnik – és ahogy azt legszebben talán az Animátrix Niki Laudához hasonlóan fizikailag leépült sportolója bizonyítja –, a sebességhatár feszegetése a megvilágosodás ígéretével együtt is önpusztító tevékenység. Howard filmjében James Hunt minden futam előtt kiadós hányással szabadul meg halálfélelmétől, miközben szabadidejét többnyire alkoholmámorban tölti; ellenfele ugyan poroszos fegyelemmel viszonyul az élet minden területéhez, de a katasztrófát így sem kerülheti el. Ezen önpusztító folyamat végpontja a valóban elért határátlépés, amit rendre a figurák szimbolikus halála is jelez, mint Lauda és a Szabad préda hősének valódi vagy Rex Racer megrendezett balesete. A hősök eredeti identitásának pusztulását hangsúlyozza, hogy a szökési sebesség elérése után gyakorta hamis személyiséggel térnek vissza az emberek közé: Rex Racer egy plasztikai műtét után Racer X-ként áll újra pályára, Marty McFly a vadnyugaton Clint Eastwoodként mutatkozik be, a Szabad préda főhőse pedig végül megszerzi ellenfele cégbirodalmát és vele együtt személyazonosságát is.

Az esetenként visszafordítható (Vissza a jövőbe 3) vagy pozitív eredményként értékelhető (Szabad préda) személyiségcserénél némiképp kíméletlenebbek azok a filmek, melyekben a határátlépést – jelképes identitásváltással vagy anélkül –, gyors kiégés követi. A száguldással együtt járó felfokozott tudatállapotot – amire a Hajsza a győzelemért eredeti címének többletjelentése is utal (Rush) – egyszerre a függőség okozója és az önpusztítás katalizátora, az utána való sóvárgás a határátlépés megtörténtével már kielégíthetetlen. Ahogy a Világrekord hőse tolókocsiba kényszerült roncsként folytatja hátralévő életét és az utolsó nagy győzelem után a Turbó csigája is törött házzal búcsúzik a szupersebességtől, úgy Howard olvasatában Lauda és Hunt sem folytatja ugyanazzal az intenzitással autóversenyzői pályáját. Előbbi balesete után a korábbinál is kockázatkerülőbb lesz (átengedve ezzel a győzelmet Huntnak), utóbbi pedig a világbajnoki cím elérése után hátrahagyja pilótakarrierjét – részben azért, mert mindent elért, amit itt el lehet, részben pedig azért, mert az utolsó futamon Laudához hasonlóan ő is farkasszemet nézett a halállal, valóban felkészült rá, hogy nem tér vissza élve a ködös-esős japán pályáról. A Hajsza a győzelemért zárlata már civilben búcsúzik a két versenyzőtől: Lauda éppen repülőpilóta-karrierbe kezd, Hunt pedig még inkább beleveti magát a playboyok életébe. A szökési sebesség elérése után nincs értelme újra pályára lépni.

Az időutazást és az autóversenyt egymás mellé állító filmekben az autópálya, és vele együtt a verseny feltételei fokozatosan lényegülnek át metaforikus térré, a kötött pályán, az időlimiten és sebességmámoron keresztül megragadva egy tág értelemben vett kitörési vágyat, aminek beteljesülése a halállal való félelem nélküli szembenézés, és így az idő megállítása vagy kijátszása. Pilótafülkékbe zárt hősei hasonló stációkon mennek keresztül, mint a moziszékbe kapaszkodó, ugyancsak paralizált néző: a sebességhatár elérésével kívül kerülnek a hétköznapi valóságon, új identitást kapnak, miképp időlegesen a velük azonosuló befogadó is, aki a futam lezárultával ingerektől eltelve támolyoghat ki a moziteremből – vissza az alagsori parkolóban pihenő, lassú és biztonságos járgányához.

 

Hajsza a győzelemért (Rush) – amerikai, 2013. Rendezte: Ron Howard. Írta: Peter Morgan. Kép: Anthony Dod Mantle. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Chris Hemsworth (James Hunt), Daniel Brühl (Niki Lauda), Olivia Wilde (Suzy), Natalie Dormer (Gemma). Gyártó: Cross Creek Pictures / Imagine Entertainment / Revolution Films / Working Title Films. Forgalmazó: Feliratos. 123 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11692