|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Film / RegényHiroshi Sakurazaka: A holnap határaiApokalipszis, mindigVarró Attila
A
japán regényben a kamaszkori időhurok a legveszedelmesebb csapda.
Ahhoz képest, hogy nincs még
egy olyan sci-fi motívum, ami erősebb reflexiót kínál a kamaszkorra az időhuroknál,
meglehetősen ritkán választják a fantasztikummal kacérkodó young adult irodalom szerzői – a kisszámú kivételek inkább a
felnőtt közönséget megcélzó thrillerben gondolkodnak (Shandy Lawson: The Loop) vagy mókás meseregénybe
ágyazzák a Galaxis útikalauz stopposoknak-on
edződött apukák számára (Neil Gaiman: Szerencsére
a tej). Míg a tündérmesék klasszikus Pán Péter-figurája az állandó
gyermekkor édenkertjébe konzervált álomalak, a felnőtt sci-fi „mormota nap”-történetei
lidércnyomásos létállapotról mesélnek, amelyből a hősök mindenáron szabadulni
próbálnak: a kamaszlét manapság ennek a dilemmának pengeélén egyensúlyoz, nézőpontjából
az örök gyermekkor nem csupán szűk mozgásterű gyerekszobákat jelent, de menekülést
is a mind bizonytalanabbá váló felnőtt élet elől – az utóbbi években talán egyedül
Ransom Riggs lenyűgöző Vándorsólyom
kisassszony-párosa tudta megragadni ezt a time loop-párhuzamot a maga zavarba ejtő kettősségében. Egészen más
a helyzet Japánban, ahol szemben a Nyugattal a serdülőkor a 20. században is
megmaradt teljesítmény-centrikus belépőnek egy szigorúan beszabályozott felnőtt
társadalomba: a tini-mangák és ranobék
(azaz a young adult fiction helyi
megfelelőjét jelentő un. light novel-ek)
népszerű szerzői évtizedek óta előszeretettel használják az időhurkokat, mint
ez a téma 1963-as keletkezésű klasszikusának, Yasutaka Tsutsui Időugró lányának tucatnyi adaptációja is
jelzi tévésorozattól animén át élőszereplős verziókig. A japán kamaszokban a
felnőtté válás mindig is ambivalensebb érzelmeket ébresztett, így aztán időhurok
történeteik is egyszerre álmok és rémálmok, a gyermek/felnőtt határsávban
rögzült örök jelen a jövő tragikus, ugyanakkor boldogító beáldozása a múltért.
Mintha csak a fiatalkori (ön)feláldozás hagyományos sakura-motívumának (lásd az eszményített kamikaze-pilótákat) 21.
századi megfelelője lenne, ahol a halál mindörökre az ártatlanság tiszta
pillanatának borostyánjába zár.
Éppen
emiatt jelenti a 2004-ben megjelent All
You Need is Kill (friss magyar kiadásában az amerikai adaptáció után A holnap határai-ra keresztelt) rangos ranobéjának legfontosabb vonását a főhős
kora. A középiskolai padból frissen kikerült páncélos-újonc a földönkívüliek
terraformáló szörnyei ellen vívott háborúja első bevetésén veszíti életét, hogy
az egyik idegen lény halálának mellékhatásaként egy nappal korábban térjen
magához és újra meg újra át kelljen élnie a beavató ütközetet, mindaddig, míg
az egyik fél teljes győzelmével megszabadulhat a szűkös időhurokból: nyertesen magányos
páriaként vagy vesztesen végérvényes halottként. Az író, Hiroshi Sakurazaka nem
csupán azért választ military sci-fi
közeget időhurok-alapötletéhez, hogy reflektáljon a lövöldözős PC-játékok újélet-élményére
(lásd az időhurokért felelős lény szerver
elnevezését), de magát a felnőtt társadalommal való brutális szembesülést
bújtatja harctéri testpáncélba. Akárcsak Orson Scott Card tavaly megfilmesített
Végjátékában, a kiképzés/háború
ciklikus ismétlődése itt is coming-of-age
történetet takar, a szűkebb időhurokból való szabadulás azonban nem hoz
menekülést a harctéri körökből. A felnőttvilág szabályainak képtelenség hátat
fordítani (lásd a „halottbeszélő”-vé vált Endert), a legtöbb, amit az időhurok
tehet, hogy testileg-szellemileg-lelkileg felkészít rá. Míg a hollywoodi
filmverzió inkább egy korosodó főhős megtisztulásának teljes diadaláról mesél
(lásd a Hook Pán Péter-olvasatát),
addig Sakurazaka hőse zöldfülű Kirijából „Killer Cage”-dzsé válva elfogadja sötét
sorsát: kirepülés helyett a ketrecharcot választja, égkékre festve
csatapáncélját. Az All you Need is Kill
leginkább abban tér el a fiataloknak szánt kortárs zsánerdaraboktól, hogy egyrészt
komolyan veszi a sci-fi motívumával járó időparadoxon-problémát (például elkerülve
a filmverzió logikai bukfencét, a szerver,
nem pedig a hős halálához köti az egyes loopokat),
másrészt könnyed, egyszerű stílusa és lendületes, akciódús története mélyén egy
Dosztojevszkij-regény komorságával ábrázolja a felnőtté válás alapkérdését. A műfaji
világégés ezúttal nem csak próbatétel, aminek végén egy szabadságot, szerelmet
kínáló jövő virít (Eleven testek, Burok):
Sakurazaka nem veregeti vállon célközönségét annyival, hogy „most még
apokalipszisnek tűnik, de túl leszel rajta” – a Majd újra lesz nyár kincstári optimizmusa helyett már címében velősen
összefoglalja, mit vár újoncaitól a felnőttkor szép új világa.
Gabó
Kiadó, 2014
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 325 átlag: 5.73 |
|
|
|
|