|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziHétköznapi vámpírokBaski Sándor
What We Do in the Shadows – új-zélandi-amerikai, 2014. Rendezte és írta: Taika Waititi, Jemaine Clement. Kép: Richard Bluck. Zene: Plan 9. Szereplők: Jemaine Clement (Vladislav), Cori Gonzalez-Macuer (Nick), Taika Waititi (Viago), Jonathan Brugh (Deacon), Ben Fransham (Petyr). Gyártó: Unison Films / Funny or Die. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 86 perc.
A vérszívások közti, öröklétig tartó
holtidőt is el kell valamivel ütni, és az emberekhez hasonlóan a vámpíroknak
sincs jobb ötletük a szocializációnál. Nincs olyan modern adaptációja a
mítosznak, amelyben a halhatatlan antihősöknek a vámpírlét szokásos nyűgjein
túl ne kellene az együttélésből adódó súrlódásokat is kezelniük, legyen szó
párkapcsolatról (Halhatatlan szeretők),
családról (Vámpírok, Byzantium),
mester és tanítvány viszonyról (Interjú a
vámpírral), bűnbandáról (Alkonytájt)
vagy komplett alternatív társadalomról (True
Blood, Alkonyat).
A természetükből adódóan antiszociális
rémlények együttélése nem csak drámai konfliktusok, hanem vérbő poénok forrása
is lehet, ahogy azt az Addams Family
alkotói bő negyedszázada demonstrálták. Egy-egy szűk közösség mindennapjainak
szatirikus hangvételű bemutatására a legutolsó trendek szerint mégsem a
nagyjátékfilm, hanem A hivatal által
kifejlesztett áldokumentarista sitcom-formátum az ideális. A 2010-es belga Vámpírok is ebből a kottából készült, a
filmbéli fiktív stáb egy diszfunkcionális vámpírcsalád életét követte, szó
szerint halálmegvető bátorsággal. Az új-zélandi Hétköznapi vámpírok alkotói annyival bővítik a formulát, hogy a
valóságshow narrációs eszközeit is kölcsönveszik: az egy fedél alatt élő, négy
különböző generációt és habitust képviselő vérszívók külön-külön is
kommentálják a konfliktusokat. A Taika Waititi–Jemaine Clement író-rendező-főszereplő
páros mindkét tagja a szkeccskomédia világában kezdte pályafutását, a poénok
időzítésével nincs is gondjuk; gyakorlatilag a témából adódó összes ziccert
magabiztosan ütik le, és még a CGI-trükköket is szellemesen használják.
Filmjükkel szemben tulajdonképpen csak egyetlenegy kifogás emelhető:
epizodikussága miatt tévésorozatként sokkal jobban működhetne.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 129 átlag: 5.64 |
|
|
|
|