|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDAz élet dalaTosoki Gyula
Song One – amerikai, 2014. Rendezte: Kate Barker-Froyland. Szereplők: Anne Hathaway, Johnny Flynn, Mary Steenburgen. Forgalmazó: Sony Pictures Home Entertainment. 85 perc.
Már Óhollywoodban
megszületett a melodráma azon válfaja, amely zenészhősöket emel középpontba (Humoreszk, Trombitás fiatalember), és ebben nincs semmi különös, hiszen a
műfaj hatáspotenciálja igencsak megnövelhető a cselekmény terébe helyezett
zenedarabokkal vagy dalokkal. A kortárs szcénában szép számmal akadnak hasonló
filmek (Őrült szív, A nyughatatlan, Llewyn Davis világa), és Az
élet dala is zenészhőst állít középpontba, ráadásul mindjárt kettőt, a végzetes
balesete miatt kómába került ifjú tehetséget és egyszálgitáros idolját, akik
között előbbi nővére (Anne Hathaway) közvetít. Melodrámaműfaj és zene
kapcsolata ritkán annyira bensőséges, mint ebben a filmben, az alkotók még az
épkézláb cselekményről is lemondtak, no meg a dialógusokkal sem bíbelődtek
sokat, az érzelmek „ábrázolását” elsősorban a szimpla, mégis pompás – gyakran
éppen egyszerűségüknél fogva megkapó – melódiákra bízva. Sajnos a film képi
megvalósítása már gyengébb, Kate Barker-Froyland rendező-forgatókönyvíró
vizuális fantáziája ugyanis kimerül abban, hogy kézből vett felvételek sorában
a fátyolos tekintetű Anne Hathawayt mutassa, hol séta közben, hol pedig zárt
térben – a szobájában magányosan vagy a kórházban, haldokló testvére mellett –
mélázva. Ha csupán feleannyira lett volna leleményes a rendező, mint amennyire a
soundtrack felelőse vagy a kifejezetten a filmhez készült dalok komponistái,
akkor pazar lenne a végeredmény. Így viszont csak egy szerethető és csupaszív, ámde
bicebóca mozi készült.
Extrák: Kisfilm a filmzene
felvételéről.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 72 átlag: 5.56 |
|
|
|
|