|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégJátékszerekSneé Péter
Bolond világ: aminek természetesnek kellene lennie, miként a jókedvnek is, az az álmokból mosolyog elő, ami pedig a lidércnyomások velejárója volt, a félelem és a pusztítás szenvedélye, napjaink része immár: háború, filmgyártás és hasonló borzalmak riogatnak. Annyira azért mégsem veszítettük el a fejünket, hogy ne akarjunk hasznot húzni mindkettőből. Előbb a förtelmet uzsorázzuk ki, majd ráunván erre, a békevágyat.
A szeretet persze csak a szellemileg visszamaradottak sportja lehet, és akként ábrázolandó, kedves megértéssel. Komoly vevő máshogyan meg sem venné. Barry Levinson meséje az ilyen, Barbieba-bolondult, játékteremben érettségizett és magánnyal vívódó felnőtteknek készült, akik a jó és a rossz játékgyáron csatájába készek beleálmodni a világosság és a sötétség örök küzdelmét. Az Esőember és a Bugsy rendezője segít nekik, egy óra húsz percig altatja őket, hogy hunyt szemmel és csukott fülekkel zavartalanul elmélkedhessenek azon, melyik elviselhetetlenebb: ha agresszív hajlandóságukat műanyagtankokkal élesztgetik, vagy ha a jóízlés és a kellem nevében felhúzható krokodillal böffennek ránk.
Szörnyű dilemma, de van megoldása, elvégre a jó szerepét Robin Williamsra osztották. A díszlettervezőknek és a berendezőknek szóló gratulációkat követően legföljebb annyi töprengeni valónk marad tehát, miközben a háborút figyeljük, hogy nem tévedtünk-e, s csakugyan fölfordult ez a világ, mivelhogy akad, aki szilárdan a helyén áll: a szíve mélyén mindig is jó és a gonoszt bátran leleplező ifjú katonatiszt például. Ő történetesen színesbőrű, akár az US Army vezérkari főnöke. Az egybeesés nyilván a véletlen műve, semmi más.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1210 átlag: 5.57 |
|
|
|
|