|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA cementkertKoltai Ágnes
Ünnepi pillanat: Jean Cocteau és Thomas Mann találkozása a filmvásznon. A Rettenetes gyerekek és a Wälsung-vér fonódik össze. A kitűnő irodalmi ismeretek és a fojtogató enterieurök meghozták az elismerést a rendezőnek: Andrew Birkin a legjobb rendezés díját nyerte el az idei berlini fesztiválon. Némi túlzó galantériával, A cementkertbe ugyanis nem a rendező, hanem a négy gyerekszereplő lehelt életet. Pontosabban, ők tudták érzékeltetni, hogy mi történik az emberrel, ha hirtelen elfogy körülötte a levegő. Ha elpárolog a szeretet, ha oda a biztonság és a kötődés. Három gyermek az alig felnőtt Charlotte Gainsbourg irányításával csodát művel a vásznon, átlelkesítik a készen kapott történeteket. Jóllehet ismerjük a lélektani fordulatokat, és tudjuk előre, mikor nő vagy oldódik a feszültség, velük újra végigszorongjuk az elárvulás minden mozzanatát.
A nagylányt alakító Charlotte Gainsbourgra épít a film. Ez az épphogy felnőtt hölgy a francia mozi különös csillaga. Arcán mindig ott húzódik valami furcsa kamaszos dac, gyerekes düh, csúnyácska, négyszögletes alakú, mégis izgalmas. Anyjától (Jane Birkin) örökölt kicsit nervőz vibrálása, szomorú tekintete inspirálja a rendezőket. Utoljára Bertrand Blier Kösz, megvagyok című filmjében láthattuk, ahol egy magával mit kezdeni nem tudó tinédzsert játszott. A cementkertben még egy korosztállyal ifjabb lányt alakít: csúnyán kamaszodó iskolást, aki a nővé válás nehézségeivel küzd. Zavarja tulajdon teste, érzelmei szétfeszítik, a mindennapok untatják, s éppen ekkor hagyja örökre magára apja és anyja, rátestálva testvéreit, köztük Jacket, a vele szinte egykorú öccsöt. Jean Cocteau-t ezen a ponton váltja fel Thomas Mann.
Charlotte Gainsbourg kíméletlen dacossága az egyetlen újdonság.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2427 átlag: 5.4 |
|
|
|
|