KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Varga Zoltán: A magyar animációs film

A rajzolt filmek primátusa

Orosz Anna Ida

A hazai animáció régóta várt teoretikus alapvetése.

 

A magyar animációról szóló átfogó tanulmányok és szakkönyvek száma ritkaságszámba megy, holott a magyar filmművészet nemcsak egy letűnt animációs aranykort tudhat magáénak, de a fiatal magyar alkotók munkái révén egy új felvirágzás szemtanúi vagyunk. Ezt a fájó hiányt pótolja most a 2016 végén az Apertúra gondozásában megjelent nagyívű tanulmánykönyv, amelynek szerzője az animációs filmmel régóta foglalkozó kortárs magyar filmteoretikus, Varga Zoltán. A bő 300 oldalas kötetben (A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti megközelítések) Varga arra vállalkozott, hogy a 2014-ben 100. évfordulóját ünneplő magyar animációs filmet intézmény- és gyártástörténeti, valamint formatörténeti megközelítések szerint rendszerezze.

A kötet terjedelmét tekintve egy rövidebb fogalmi és a intézménytörténeti áttekintés után kanyarodik rá a könyv kétharmadát kitevő formai vizsgálódásra. A magyar animáció gyártástörténeti feltérképezésének legfőbb forrása továbbra is Dizseri Eszternek, a Pannónia Filmstúdió egykori sajtósának alapvetően anekdotákból, (szükségszerűen elfogult) alkotói visszaemlékezésekből, újsághírekből összeállított nosztalgikus ízű, 1998-ban összeállított krónikája, a Kockáról-kockára. A megfelelő forrásanyagok hiányából következően a rendszerváltozás óta eltelt több mint két évtized magyar animációs filmes gyártástörténetének radikális átalakulásáról (amelynek tárgyalása Varga Balázs szintén tavaly év végén megjelent Filmrendszerváltozások című fontos kötetéből is hiányzik) sajnos e könyv is csak szőrmentén értekezik.

Varga Zoltán a rajzanimáció, a stop-motion, a papírkivágásos, a festmény-, a CGI- és a kombinált technikájú animációk alapján osztja fel a magyar animáció eltelt 100 évében, kivált az állami filmgyártás alatt a Pannónia Stúdióban készült alkotásokat. Az animációs film sajátos idő- és munkaigényes gyártási szisztémája okán az animációs filmek egyetemes korpuszán belül is egyfelől a rövid-, ill. a sorozatfilmes produkciótípusok, valamint a (cell-alapú) rajzfilmes formátum az uralkodó. Ennek megfelelően a kötet formatörténeti vizsgálódásának a felét a magyar mennyiségi mutatók szerint is uralkodó rajzanimációk teszik ki, amelyek alapján Varga három (+egy) fő tendenciát, a klasszikust, a karikaturisztikust, az ornamentálist, valamint a kevésbé jellemző dokumentaristát különíti el a filmek formai, technikai, stiláris megformáltsága alapján. Ezek jóllehet sokszor nem kizárólagosak a vizsgált filmeken belül, mégis meggyőzően lehet egy-egy korszakot, alkotást vagy életművet elemezni a segítségükkel, legyen szó a populárisabb vonalba tartozó sorozatokról és egész estés filmekről, vagy a nagyközönség számára kevésbé ismert (és sok esetben még annyira sem hozzáférhető), mindamellett a magyar animáció legsokoldalúbb vonulatát jelentő rövidfilmekről. Varga sziporkázik ezekben a filmeket újszerű megvilágításba helyező és nem mellesleg rendkívül olvasmányosan megírt filmanalízisekben, legyen szó a proto-Gusztávként is ismert Nepp-filmről, a Szenvedélyről, Jankovics korszakos absztrakt fantáziafilmjéről, a Fehérlófiáról, a Macskafogó műfajhalmozó paródiájának működésmódjáról, vagy az 1980-ban Cannes-ban Arany Pálmával díjazott Moto perpetuo és a közelmúlt sikerfilmje, a Symphony no. 42 összehasonlító elemzéséről.

A rajzfilmek felettébb meggyőző csoportosítása már kevésbé erőteljesen jelenik meg a rajzanimáción túli formákat taglaló fejezetekben. Ugyan a vizsgálható anyag mennyiségileg is drasztikusan kevesebb a bábfilmek vagy épp a kollázsfilmek esetében a rajzolt filmekhez képest, ám a megvalósításbeli különbségek ellenére e művek döntő többsége is összefüggésbe hozható (ahogy arra a szerző is több helyütt utal rá) a klasszikus, a karikaturisztikus, az ornamentális, vagy a dokumentarista módozatokkal.

Varga átfogó, gigászi léptékű kutatása mérföldkő a magyar animációs film teoretikus feldolgozásában, könyvének egy sokszorosan összefüggő hálózatba sikerült rendeznie a magyar animáció formailag, stilárisan mégoly széttartónak is tetsző óriási korpuszát. A kötet megállapításai, rendszerezési szisztémája megkerülhetetlen hivatkozási pontok lesznek a soron következő magyar animációval foglalkozó elméleti írások számára.

 

Apertúra Könyvek, 2016.

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 37-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13117