|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégÉletben maradtakFáber András
Középkorú, „sokat élt”, gyűrött férfiarc beszél, feje körül a spotfényben gomolyog a cigarettafüst. Már első pillantásra látható: a film készítői nem sokat vacakoltak holmi modernkedéssel – igaz, nem is próbálják megtéveszteni a mozinézőt. Hagyományos eszközökkel építkező, hagyományos felfogásban megcsinált kalandfilmet látunk. Alapja úgynevezett igaz történet, vagyis divatszóval „non-fiction”, nem kitaláció. E műfaj divatja fellendülésének idején, a hetvenes években nálunk is nagy siker volt az Európa Zsebkönyvek sorozatában Piers Paul Read idegborzoló dokumentumregénye, mely egy néhány évvel korábban valóban megtörtént esetet dolgozott fel az akkoriban uralkodó korstílusnak megfelelő ál-szenvtelenséggel. A műfajt a hatvanas évek közepén Truman Capote találta föl (Hidegvérrel), tüzénél több jeles író sütögette pecsenyéjét (Mailer: A hóhér dala, stb.). A pecsenyesütögetés Read könyvében – és a belőle készült filmen is – szó szerint értendő, mint rögtön (illetve ha beülünk hozzá a moziba) látni fogjuk. Egy, a filmben meg nem nevezett latin-amerikai országból egy repülőgép az Andok hegyláncain át Chilébe tart, a fedélzetén mintegy ötven utassal. A zord időjárási viszonyok közt, a pilóták emberi hibája folytán a gép kényszerleszállást hajt végre a hófödte csúcsok magasában. Az utasok egy része azonnal meghal, más részük később, az átélt viszontagságok következtében veszti életét, mintegy tizenhatan azonban sikeresen áttelelnek, és megmenekednek. Úgy, hogy áthágnak egy nagy társadalmi tabut: elhalt társaik húsával táplálkoznak. A filmkészítők megóvják a nézőt az emberevés során feltehetőleg felmerülő etikai vagy pszichikai bonyodalmaktól, melyek nem ábrázoltatnak. Barátságosan serceg hát az éles napfényben sülő emberhús; a gyengébb idegzetűek ne nézzenek oda.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1082 átlag: 5.6 |
|
|
|
|