|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Mozi120 dobbanás percenkéntVarró Attila
120 battements per minute – francia, 2017. Rendezte: Robin Campillo. Írta: Philippe Mangeot és Robin Campillo. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Arnaud Rebotini. Szereplők: Nahuel Pérez Biscayart (Sean), Arnaud Valois (Nathan), Adèle Haenel (Sophie), Antoine Reinartz (Thibault). Gyártó: Les Films de Pierre. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc. Két lépésben eljutni egy zombifilmtől a
cannes-i Grand Prix-ig nagyívű és bizarr pályafutást sejtet, a Laurent Cantet Osztályából kikerült Robin Campillo
azonban három eddigi rendezésében igen egységes képet mutat, bármilyen műfajt
választ horrortól (A visszatérők)
kortárs noiron át (Eastern Boys) a 120 dobbanás percenként idei szerelmi
melodrámájáig: egyfelől a francia társadalom peremén élő kisebbségek erőszakos
küzdelmeiről mesél a láthatatlanság ellen (élőhalottak, kelet-európai
migránsok, AIDS-fertőzött melegek), másfelől kétszemélyes drámákon keresztül
teszi átélhetővé a politikai tartalmat a kerítéseken túlról leső publikum
számára. Ezúttal egyenesen két önálló filmet olvaszt össze: előbb a párizsi ACT
UP aktivista csoport 90-es évek elején zajló figyelemfelhívó/tiltakozó
akcióiról és elszánt belső vitáiról számol be egy dokumentumfilmszerű mozgalmi
drámában, majd átlopakodik a csoport két tagja, a HIV-negatív újonc és a
fertőzött fenegyerek szívszorító románcába.
A 120 dobbanás percenként nézője azonban nem csak két műfajt,
nézőpontot, állásfoglalást (a politikai küzdelem helytállása a közösség
érdekében és közönye az egyéni szenvedés iránt) kap egy jegy áráért – Campillo
fő érdeme, hogy ezek integrálása során elemi erővel húz be az érzelmi
azonosulás örvényébe, legyen szó formai átalakulásról (objektív snitt-ansitt
technikájával eleinte az események frontvonalába helyezi a befogadókat, majd
lassanként a két hős nézőpontjába szorítva őket fokozatosan elszigeteli a
mozgalomtól), a szexualitás mind megindítóbb ábrázolásáról (amelynek végén egy
kórházi ágyon történő kézimunka indítja útjára a melodrámák három-zsebkendős
fináléját), vagy akár a visszatérő parti-jelenetek rendhagyó
musicalbetétjeiről, amelyek Osztály-harcoktól
egészen Xavier Dolan mesevilágáig repítenek vérvörös Szajna-vízióval és
eksztatikus Jimmy Sommerville-slágerrel. Campillo őszinte, provokatív
AIDS-drámája nem csak általános érvényű társadalmi üzenete miatt az év egyik
legfontosabb filmje (az úgysem jut ki az artmozik karanténjából): nemi
betegsége a (mindenfajta) szerelem szépségeiről és kétségeiről mesél átütő
erővel – egyúttal az empátia vírusával is megfertőzve közönségét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|