|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA nyerőTamás Amaryllis
Koldus agyonverése nyílt színen, halott apa hálózsákban, levágott emberi kéz a „kedvenc” akváriumban – Alex Cox újabb vigalmas bűnügyi játékot rendezett, a szerencsejátékosok Paradicsomának (Poklának) titulált Las Vegas beltenyészetéről.
Paradicsom és Pokol – a végletes emberi életek, sorsok végállomásának bibliai szimbólumai, a jutalmazásra és büntetésre szolgáló túlvilágképhez szükségszerűen hozzátartozó mitológiai tartományai egy földöntúli birodalomnak. Éppúgy, ahogy Las Vegas az egyszerű földi halandóknak.
A főhős, Philip (Vincent D’Onofrio jobb sorsra érdemes, dosztojevszkiji érzékenységű színészi alakítása) akár a Paradicsom küldötte: emberfeletti képességgel rendelkező intellektus. Itt: szerencsejátékos palimadár-zseni. A kaszinó személyzetét alkotó emberi szörnyek, torz félistenek, s a romlottan rossz bárénekesnő (Rebecca De Mornay) hádeszi birodalmában egyedüli etikai lényként, félkegyelmű-naivitással téblábolgat, „zsetontól zsetonig”. Philip – maga is „alászálla poklokra” – felvállalván Louise, a szőke Barbie-imitáció és a világ bűneit – új helyzetet teremt a csehóban. Nem szövetkezik az ördöggel a fausti tanítás szerint, s ezért evilágon szenvedi el a túlvilágot, mikor megváltást nyújt a kis nőnek. Ez a film szomorú giccs – és minden coxos idézőjel nélkül az.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1337 átlag: 5.52 |
|
|
|
|