|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégKapcsolatBarotányi Zoltán
Az úgy kezdődött, hogy Jodie Foster (ezúttal okleveles csillagász, a földövkívüli élet fürkészője) hosszú évek reménytelen és értelmetlen kutatómunkájától fáradtan csavargatni kezdte autórádiójának keresőjét, s nem hiába. A meglelt üzenet, pusztán formáját tekintve, határozottan emlékeztet a klasszikus detroiti technóra, tartalmát nézve még ennél is morbidabb: kutatóink teljes megdöbbenésére Adolf H. tűnik fel a képernyőn és megnyitja a berlini olimpiát. Szerencsére gyorsan kiderül, hogy Adolf nem az égi üzenet, pusztán egy sorminta, s ha leszedjük a képről, a maradékot meg dekódoljuk, akkor előbukkan egy afféle örökké forgó izé tervrajza, amihez hasonló csak a vurtsliban és némely szorgalmas borsodi feltaláló fejében fordulhat elő. Az izé persze egy afféle tér-idő utazásra való csodamasina, s ettől kezdve már tudható, hogy Jodie Foster, minden földlakók közül először, belebámulhat egy kis zöld hogyishívják dodekaéder alakú fejének mind a nyolc bociszemébe.
És lőn: a szorgalmas szakember sűrű parizás közepette keresztülzuhan téren és időn, vele együtt a lenyűgözött mozinéző, aki majd két órányi filmvontatás után már nem tudja eldönteni, hogy amit lát, az álom, vagy egy különösen súlyos, túladagolásos diszkóbaleset. Jodie amúgy sértetlenül visszatér az űr mélyéből és jólesőn állapítja meg, hogy az űrlények pont olyanok, mint saját elhunyt édesapja, csak lényegesen kevesebb bort isznak és nem köpködik a tévét, ha gólt rúg a mocsok ellenfél. Még egy kis tanulság is jut a végére: az ész (ez Jodie) és a szív (ez meg a kőr bubi) összecsapásából szokás szerint az ösztönélet profitál.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1771 átlag: 5.52 |
|
|
|
|