|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégWilbur öngyilkos akar lenniKöves Gábor
Némi fanyalgással mondom: ott tartunk, hogy se közel, se távol egy ehhez foghatóan tisztességes, érzéssel szórakoztató mozifilm. Úgy irigylem a dán filmgyártást, ahogy csak kis ország irigyelhet valamit egy másik kis országtól, momentán azt a magabiztosságot, amivel a dánok immár napirendre térve a Dogma egyszeri nagy pukkanása felett, megtanultak tisztességes közönségfilmeket, színvonalas giccset, édesbús romantikus vígjátékot készíteni. Lone Scherfig rendezőnő csúcsformában van. Úgy szórakoztat, hogy közben nem megy le kutyába, és a néző is emberi méltóságával távozhat a moziból. Ha nem lenne nyilvánvaló: ez nem csekély érdem, a rideg valóság és a szivárványos mese fogyasztható kevercséhez csak kevesen értenek, ez a rendezőnő viszont igen. Legfrissebb dramédiáján persze ott találhatunk fogást, ahol csak kedvünk tartja: főhőse, Wilbur sportszerűen kísérletezik az öngyilkossággal, ami, mármint a kis híján tragédiával végződő kísérletek, mintha csak egy bohém figura bolondos rögeszméjének megnyilvánulásai volnának. Aztán ott van a mindent megbocsátó, buddha-nyugalmú, a racionalitást megtestesítő báty, a testvéri szeretet és önfeláldozás szobra, romantikus szálként pedig a maga szigetországi módján bájos, kislányát egyedül nevelgető, szánni való tündérke. Na meg a családi örökség, a sarki könyvesbolt, ez a családi összetartozást szimbolizáló ódon fészek, az idétlenül vicces korházi alkalmazottak, a lágy hóesés, szerelem és tragédia, effélék. Rejtély, hogy hogyan lehet mindebből jól kijönni, az ilyen tanácstalan pillanatokban jönnek kapóra az olyan biztos magyarázatok, mint a pontos arányérzék, a biztos ízlés és a megnyerő színészi játék. Látszólag nincs titok, a recept ott virít a filmvásznon, mintha mi sem lenne egyszerűbb. Bárcsak így lenne!
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1125 átlag: 5.29 |
|
|
|
|