KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Még egy kis pánik

Pápai Zsolt

 

Az altáji-alpári vígjátékok dömpingjének korában igazán örvendetes, hogy akad néhány régi vágású szakember, aki megpróbál szemben úszni az árral, és fittyet hányva az ízlésterroristákra, kizárólag klasszicizáló stílű produkciókban gondolkozik. A két évtizede precíz hollywoodi kismesterként számon tartott Harold Ramis a kilencvenes évek első felében kelt munkáival (Idétlen időkig; Közös többszörös) bebizonyította, hogy a komédiák frontján nem csupán a gusztustalankodásnak van piaca, és szép eredmények érhetőek el a hagyományosabb vonalvezetésű művekkel is. Hogy mennyire jelentős eredmények, azt a három éve készült Csak egy kis pánik igazolta a legegyértelműbben: a pánikbetegségben szenvedő maffiózó és az őt kúráló pszichiáter közötti kapcsolatról fanyar humorú jelenetek sorában beszámoló film a gyártó cég, továbbá a rendező és színészek – köztük De Niro – pályafutásának legnagyobb anyagi sikerét jelentette.

Sajnálatos, hogy Ramis mostanra mintha kezdene kifogyni az ötletekből, legalábbis ezt jelzi, hogy remake-et készít (A bájkeverő), illetve folytatásba fog (Még egy kis pánik). Pedig az elmegyenge gengszter és a finomkodó pszichiáter újabb kalandjait terítő mese az expozícióban igen sokat ígér: a meglehetőst kimódolt konfliktus – miszerint a hatóság az orvos lakásában helyezi el a beteget – ellenére a film az első félórában nemhogy tartja a korábbi epizód színvonalát, de némiképp felül is üti azt. A parádés kezdés után azonban a Még egy kis pánikot is eléri a sorozatfilmek örök nyavalyája, az önismétlés kényszere, és a produkció innentől szimpla sitcommá satnyul. Az alkotók kifogynak a szuszból, a hároméves rákészülés a projektre csupán félórára elegendő ötletet szült – mindezzel együtt azonban nem kétséges, hogy a film még ebben a formájában is több invenciót tartalmaz, mint a kortárs fősodorbeli komédiák java.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2127