|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAki bújt, aki nemVarró Attila
Horrorfilmes életművet Halálosztó bohócok című darabbal indítani még akkor is reménykeltő, ha a lelkes rendező helyett csupán a fantáziadús honi forgalmazás tekinthető az ígértes startként elkönyvelt Clownhouse keresztszülőjének. Victor Salva C-szériás zsáneriparos a kiskamaszokat mészároló bohócruhás pszichopaták után mégis hátat fordított a rémfilmnek és eseménytelen fősodorbeli kitérője után (Arc) csak tavaly vette fel az eredeti fonalat. Az Aki bújt, aki nem főszereplői ismét testvérek (ezúttal húszon túl), és épp olyan balszerencsések, mint elődeik 1987-ből. A néptelen országúton nyomukba eredő arctalan teherautósofőrről már rendszámtáblája alapján sejteni lehet, hogy több megkésett Párbaj-hősnél („Megeszlek”): egy vérszomjas szörnyeteg, aki hosszú évtizedek óta szerves része a helyi folklórkincsnek, még népszerű slágert is szerztek róla 1938-ban.
Salva első blikkre a sallangmentes rémületkeltés hívének tűnik, munkájában a műfaj manapság leginkább háttérbe szorult dokumentarista-vonala próbál ideig-óráig érvényesülni. Egyszerű alaphelyzet, gazdaságosan beosztott sokkeffektusok, párfős szereplőgárda, háttérben a hónalj-párás Dél kihalt országútjaival és lassú szavú őslakosságával. Mindezekhez újabb Ed Gein-klón illene leginkább, akár a lendületes láncfűrészes, akár a félszeg madárkitömő végletből, de semmiképp sem egy kétméteres, denevérszárnyú kannibál, akit félelmünk éltet és mérföldekről ránk talál tornazsákunk illatmintája alapján. Az Aki bújt, aki nem két szépemlékű déli horror-tradíció, a Poe/Lovecraft-féle gótikus misztikum és a Tobe Hooper nevével fémjelzett rögbrutál igen szerencsétlen találkozása a vágóasztalon, minimalistának túl fantasztikus, természetfelettinek túl primitív - fő érdemét az adja, hogy kellő undorral fordul el az elmúlt évtized trendjétől és csupán egyetlen mondat erejéig támasztja fel megcélzott tiniközönségének a Sikoly kifulladt önreflexióját. Bár a slasher-filmek aranyszabálya szerint a remény hal meg utoljára, ezúttal bő félórával az összecsapott végkifejlet előtt nyilvánvalóvá válik, hogy mindössze egy közepes Mesék a kriptából tévéepizód felfilmesítésével van dolgunk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1732 átlag: 5.47 |
|
|
|
|