|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz arany markábanKovács Marcell
Elmondhatatlan az öröm, amit Mamet rablóbandájának múlt századi módszerei láttán érez az ember. Sehol egy laptop, egy orrkarikás netkalóz, helyettük álruhák, stopperóra és összevillanó pillantások képezik az eszköztár gerincét. Mint a régi szép időkben.
Egy remekül vágott ékszerbolti akcióval indul a mozi. Melville-filmekben látni ilyen pontosan időzített cselekvéssorokat: vadidegen szereplők teszik a dolgukat látszólag ügyet sem vetve egymásra, mígnem egy adott jelre felkerülnek a maszkok, összeáll a kép, kirajzolódik a szigorú koreográfia. A film a későbbiekben is ezt a mozaikos szerkesztésmódot követi, az elsőre homályos és összefüggéstelen történések a végső egészben kerülnek csak a helyükre.
A felállás a De Niro–Norton–Brando válogatott fémjelezte Szajréból ismerős. Itt kevésbé flancos a kiszerelés, viszont csavarosabb a sztori: az utolsó melóra készülő öregfiú, a forrófejű trónkövetelő és a nagyhatalmú megbízó amúgy sem felhőtlen kapcsolatát a fiatal csődör felé kacsintgató csinos feleség tovább bonyolítja. Az inkább drámáiról és forgatókönyveiről híres Mamet a karakterekre koncentrál. Csakhogy a túlírt párbeszédek megbénítják a színészeket. Hackman a Magánbeszélgetés titokzatos profiját most álmos egykedvűséggel hozza, DeVito fele olyan kemény, mint a szövege, a fapofa Pidgeonról pedig legfeljebb annyit érdemes megjegyezni, hogy civilben Mamet felesége. A szándékolt képi eszköztelenség így már zavaróan hat, a nehézkes szóvirágokkal terhelt minimál-realista megközelítés és a beígért fordulatok helyett a kiszámítható végkifejlet felé a legrövidebb úton haladó történet gondoskodik arról, hogy Az arany markában az évad meglepetésfilmje helyett végül ne legyen több, mint a Szajré – második szereposztással.
Mamet annak idején első rendezésében a szintén puzzle jellegű és még sokkal zombiszerűbb Játékos végzetben ügyesebben keverte a kártyáit, egy piti csalást véres drámaként tudott tálalni, most viszont hosszan előkészített reptéri aranyrablása annyira izgalmas csak, mint egy csokilopás a könyvtári büféből.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1218 átlag: 5.57 |
|
|
|
|