|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLilo és Stich – A csillagkutyaKárpáti Ildikó
A „végy egy kutyát és egy gyereket” sikerreceptje átlátszó trükk már ahhoz, hogy egy Walt Disney film csupán csak erre az elnyűtt alapötletre épüljön föl. Így persze Lilo nem lehetett hétköznapi gyerek, csak egy egzotikus hawaii kislány, kicsit árva, kicsit kiközösített és ettől persze nagyon rossz. Stitch pedig nem lehetett egyszerű kutya, csak egy törvényellenes intergalaktikus genetikai kísérlet torzszülöttje, amelynek szökési kísérlete a Föld nevű primitív bolygón való landolással ért véget. Innentől a sztori azonban már ismerős: a zabolázatlan kislány és a még zabolázatlanabb – genetikailag eredetileg szupergyilkosnak programozott – „csillagkutya” egy igazi harmadik típusú találkozás keretei között kölcsönösen megzabolázza egymást. Mindennek kevéssé mélyenszántó eszmei hordaléka: a gonoszság csak a magány és a kitaszítottság szülötte, szeretettel minden jóra fordítható (beleértve a mégoly gondos genetikai manipulációkat is).
Bármennyire kiismerhető is a történet, a Lilo és Stitch azért megér egy pillantást, hiszen ezúttal is felbukkannak a Disney-filmek jellegzetes, a főhősöknél sokkal érdekfeszítőbb és humorosabb mellékszereplői, valamint a már szintén jellegzetessé vált, felnőtteknek szóló poénok, s ott vannak még az utóbbi idők sikerfilmjeire tett utalások is. A rajzok is lassan változnak: végre már nem topmodell a felnőtt női szereplő, sőt kifejezetten bumfordi – ahogy Lilo is az. Örvendetes ez a Barbi-korszak végét jelző fordulat, arról nem beszélve, hogy ettől a filmnek sokkal egyénibb, sajátosabb stílusa lesz (rejtélyes módon az alkotók mintha Gauguin tahiti festményeiből merítenének ihletet). A magyar közönségnek pedig külön öröm, hogy a film eleje egy hipermodern Star Wars-ba öntött Macskafogó-variációra emlékeztet, és az a tény is megkönnyebbülést okoz, hogy végre akad egy Disney-film, amelyben nem fakadnak minden áron dalra.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1191 átlag: 5.56 |
|
|
|
|