|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMary ReillyTakács Ferenc
Stephen Frears ezúttal is azon fáradozik, amely eddigi filmjeit markánsan jellemezte: auteur-tudatosságú rendezőként igyekszik értelmes és tartalmas egyezségre jutni avval a művészeti formával, amelynek lényegéhez szerinte hozzátartozik a népszerűség és a közvetlen élvezhetőség. Ebben a filmjében például pop-mítoszt választott kiindulópontként, a doppelgänger-téma ezoterikus és populáris tájakon egyaránt termékenynek bizonyult modern ősképét, a kiváló skót regényíró, Robert Louis Stevenson 1886-os keltezésű Dr. Jekyll és Mr. Hyde-ját, pontosabban a történet egy újabb keletű regény-variánsát, amelyből a neves, bár nálunk csupán futólag ismert angol drámaíró, Christopher Hampton írt számára forgatókönyvet.
Mélypszichológiai entellektüel-parabola és tömegfogyasztói vérfagylalás talányos és hatásos ötvözete a végeredmény. Dr. Jekyll (=Mr. Hyde), illetve Mr. Hyde (=Dr. Jekyll) történetét Mary Reilly szemével nézzük végig, s vele, a Jekyll-házban szolgáló, rettenetes gyermekkorú, szegény és megalázott ír cselédlánnyal borzongjuk végig a történteket; s ő – pontosabban az ő szeretete (talán szánalma csupán?) – az, amely átsegíti a halálba a hasadt énű (és testű) duplaember-szörnyeteget. Klausztrofóbikus architektúrájú helyszíneken, ködös és homályos edinburgh-i falak között pereg le a rémtörténet; folyik a vér és borzongató filozófiai üzenetét küldi a lenyúzott és feltrancsírozott hős, az emberi és állati test. A kékesszürke képeket mindvégig sugallatosan visszafogott, halk zene kíséri, a borzongatás tökéletes, a színészek némi nagyon is helyénvaló rémoperai pátosszal játsszák el a múltszázadi figurákat, a ritmus hibátlan, nincs egyetlen felesleges képkocka a filmben. Frears a maga méltányolandó és tiszteletre méltó programjának újabb jeles darabját alkotta meg benne.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1103 átlag: 5.51 |
|
|
|
|