|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSátánkaElek Kálmán
Tim Burton és Kevin Smith, vagyis a Támad a Mars! és a Dogma szelleme kísért az új Adam Sandler-filmben. Hogy mire képes, kiknek a kiszolgálására hajlandó Sandler, köztudomású, hiszen kivétel nélkül minden filmjében ugyanazt a figurát játssza, s a humornak ugyanarra a szintjére ereszkedik. Ennyi idő és film elteltével késő és fölösleges is heves kirohanást intézni ellene: aki még mindig nem unta meg a bevételek által szentesített stílust és annak legnevesebb képviselőjét, most már nem is fogja: nekik, tehát nem keveseknek szól a Sátánka, Sandler bombabiztosnak hitt, legfrissebb próbálkozása. A hagyomány nem szakadt meg: az ügyefogyott, de szeretnivalóan naiv főhősök sorában elérkeztünk az ördög legkisebb fiához, akinek – még pokoli viszonylatban is – gonosz és erőfölényben lévő bátyjaival kell megküzdenie a pokolnál némileg magasabban fekvő Manhattanben, ahol a gaz testvérek kaján vigyorral az arcukon, nagy elánnal szervezik a világvége beköszöntét. Ugyancsak hagyomány, s az értékelhetőbbek közül való, hogy Sandler most sem próbálja palástolni, mennyire kezdetleges eszközökkel játszik, s hogy humora milyen szűk határok között mozog. Szimpatikus, ahogy nem csinál titkot abból, mit is kínál tulajdonképpen: a hangulat önképzőköri, a gegek kamaszosan alpáriak. Ami a korábbi Sandler-darabokhoz képest változott, az leginkább a körítés minőségén és mennyiségén mérhető. Ahogy az Burtonnel és Smith-szel is megesett, Sandler is helyet foglalhatott egyszer a terülj-terülj-asztalkámnál, s mindaz, amit csak kívánt, filmjében valóra vált. Számítógépes trükkök, aprólékosan kidolgozott díszletek, hatalmas statisztéria és nem utolsósorban Sandler kedvenc kultusz-sztárjai (Tarantino, Keitel, Dangerfield, Ifans, Ozzy Osborn) – mind-mind belefértek a filmbe. Sandler egy lépéssel sem maradt le Burton és Smith mögött, a gyártó New Line és tulajdonosa, a Warner részvényeinek árfolyama pedig rég esett ekkorát…
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 864 átlag: 5.59 |
|
|
|
|