|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1979/december
|
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
|
|
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégBlair Witch 2Korcsog Balázs
Elkészült az utóbbi évek talán legnagyobb horrorfilm-szenzációjának folytatása: ezúttal egy teljesen új stáb varázsolja elénk a blairi boszorkányt. Az Ideglelés alkotói ugyanis a jelek szerint belátták, hogy – már csak a nézhetőség szempontjából is – irreális volna egy, az előzőhöz hasonló félamatőr, dokumentumfilmszerű horror leforgatása; irreálisnak bizonyulna az álreál.
A kultuszfilmmé vált Ideglelés szakított a horrorfilmek konvencióival és kliséivel: a film álamatőr készítői rájöttek, hogy egy horrorprodukcióban nem a véres jelenetek és a különféle szörnyek ábrázolása a félelmetes, hanem az, ami nem látható. Az Ideglelés eredetiségét másrészt az adta, hogy középpontjában a kamera, a filmezés aktusa állt (pontosabban a horrorfilmes a felvevőgéppel, a la Dziga Vertov), illetve hogy – horrorról lévén szó – az, ami a filmben félelmetes, kvázi a filmkészítőt fenyegeti: a filmben maga a filmes kerül veszélybe.
A folytatásban azonban az Ideglelésnek ezek a – vélt vagy valós – műfaji újításai és filmes telitalálatai mind elvesznek: a kézikamerás, dokumentumfilmszerű, talált tárgy jellegű horrorfilm folytatásaként egy teljesen kommersz tini-horrort láthatunk. Az Ideglelés mint „talált film” volt telitalálat, folytatása viszont nagyon is kitalált, s nem pedig „talált film”. Mondhatni: ez a film – nem talált.
A folytatás készítői önreflektív, posztmodern gesztussal élnek: a filmben néhány fiatal felkeresi az Ideglelés „eredeti” helyszíneit. „Hőseinknek” persze kár az ördögöt – illetve a boszorkányt – a falra festeniük, mert az hívatlanul is megjelenik. Hát még, hogyha hívják. És végül rájönnünk arra, hogy a történet persze nincs lezárva, és hogy az egész film az újabb folytatásra van kihegyezve: igazán nem boszorkányság.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1161 átlag: 5.56 |
 |
|
|
|
