|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA hírek szerelmeseiBarna György
Az eredeti cím a televíziós adásrendezők által használt sztenderd jelzés: a hírbeolvasó már az egész képernyőt telepakolta fogaival (halálhírrel nem fejezünk be hírműsort), előkép lekapcsol, végefőcím beúszik. Az amerikai televíziózás története a képernyősztárok születésének, kihalásának, esetleges bukásának fejezeteiből áll. A hírt, a sztorit az azt hitelesítő arc adja el. „Te magad vagy a sztori” – árulja el a sokmindent megélt szerkesztőprofi, Warren Justice (Robert Redford) az új arcnak, a Miami Tv Station riporteri állását némi, valamint csupán konzumnői tapasztalattal megpályázó Sally Atwaternek (Michelle Pfeiffer). A mindenben egymásratalálás rágógumija még a szokottnál is gyorsabban ízét veszti. „Jól áll neki még a ránc is Robert” és „Nemhátrál Sally” boldog ölelkezésének képei a sztorigyártó és a sztori viszonyának erotikus eredetét már a film első harmadában leleplezik (alapötlet). A maradék egy óra a Redford- és/vagy Pfeiffer-rajongóké. Búcsúk és találkozások, kemény riporteri helyzetek, mester és tanítványa közhelye, valamint a közös munkában magára, ugyanakkor újra egymásra találó két ember szerelmi története. A hír valóságtartalmát illetően csak enyhe elbíbelődésig jutó film kínos igyekezettel – merthogy mindjárt lejár az idő és még nem csináltunk semmit, gyerekek – rántja elő az álomgyári bűvészkalap agyongyötört fogását az óriáscsillaggá válás előtti utolsó nagy próbatételt. Sally munka közben bennragad egy lázadás sújtotta börtönben és szociális érzékenységű élőben tudósít a helyszínről. Kimondja a kimondhatatlant: rossz egy ilyen börtönben... Sikerorgia. Warren a kapuban várja, nagy ölelés, mennek. Mendegélnek, mígnem a férfi drámai halálára nem találnak. Banális ötlettől vezérelt banális golyó mázol mártírepizódot a film végére.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2674 átlag: 5.56 |
|
|
|
|