|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaGrigorij Csuhraj (1921–2001)Geréb Anna
Éppen elmúlt 18, amikor 1939-ben ráöltötték a mundért. A légi deszantosokkal harcolt a fasiszták ellen, mígnem itt, nálunk, súlyosan megsebesült.
Késõbb szinte gyûjtötte a magyar barátokat, legyenek azok osztálytársak az 1953-ban elvégzett filmfõiskoláról, vagy évek múltán tanítványok ugyanott, esetleg rendezõ-kollégák, netán ápolók és betegtársak a füredi szívkórházból, ahová rendszeresen visszajárt.
Különösen az elsõ két filmje volt sokkoló hatású. Az 1956-os A negyvenegyedik – valójában az elsõ önálló munkája – szenvedélyes-romantikus love story a halálos ellenségek között: az „osztályidegen” fehér tiszt rokonszenves figurája a mai napig emlékezetes marad.
A cannes-i fõdíj és sok más jutalom ellenére már akkor éveket kellett várnia, hogy létrehozza következõ mûvét, a megrendítõ Ballada a katonárólt (1959) a hõsi halálra egyáltalán nem készülõ, egyszerû kiskatonáról. Újabb nemzetközi díjak, újabb kihagyott évek, és jön a Tiszta égbolt, a sztálinizmus nyílt tagadása és a törvénytelenségek sokáig legbátrabb kritikája.
A világhír csúcsán azonban megtört a pályája. Miközben élére állt az elsõ önfenntartó kísérleti filmstúdió megszervezésének (ez volt az 1966 és 1976 között engedélyezett Debjut), egy lírai falusi történet (Volt egyszer egy öregember, 1964) és két dokumentumfilm került ki a keze alól. Pontosabban forgatott még két játékfilmet is: az 1977-ben készült és azonnal betiltott remekmûvet, Az ingoványt és egy joggal szégyellt kényszervállalkozást, az olaszokkal közösen gyártott Az élet szépet (1980), Ornella Mutival és Giancarlo Gianninival.
Alig négy-öt filmmel beírta magát a filmtörténetbe.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1192 átlag: 5.54 |
|
|
|
|