|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégEgy külön világSzékely Gabriella
A jogaikért harcoló négerek egyenesen Tamás bátya kunyhójából érkeztek Chris Menges filmjébe. Szellemi vezérük, az apartheid ellen tollal és békés tüntetésekkel küzdő fehér újságírónő pedig Zója Kozmogyemszkaját megszégyenítő bátorsággal sínylődik a börtönben. Megingathatatlan az igazságában, a hatalom vérebei hiába zsarolják otthon hagyott három gyermekével (férje, Mandela munkatársa külföldre menekült), Diana Roth nem árulja el társait.
1963-ban vagyunk Dél-Afrikában. Az operatőrből rendezővé avanzsált angol Chris Menges 1987-ben forgatta filmjét, a főcímből olvashatóan valóságos élettörténet alapján. Akkor, amikor az Olegek és Zóják meg a többi ifjú gárdista régen eltűntek már a filmvászonról, a forradalmi hősiesség pátosza elhalványult errefelé, a világ felénk eső történelmi féltekén. Érdekes módon a „művelt nyugat” filmes alkotói mintha stafétában vették volna át a fáklyát, a régi jó szocreál fénye tovább lobog. Csupa szeretetreméltó, hibátlan jellemű szabadságharcos az egyik oldalon, és elvetemült, gonosz elnyomók a másikon. És közöttük Diana Roth tizenéves kislánya, aki nyiladozó értelmével hamarosan rátalál a helyes útra.
Azelőtt az ilyen filmre, ha keletről jött azt mondtuk: sematikus, ha nyugati rendező jegyezte: tisztességes. Pedig egyszerűen: rossz.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1672 átlag: 5.46 |
|
|
|
|