|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFurfangos gályarabokTamás Amaryllis
Tasz áldisz háj baxtále, romale! Legyünk áldottak és szerencsések, cigányok! Mintha ezzel az invokációval, a szerencseosztó kegyéért való fohászkodással bocsátotta volna útnak a hetvenes éveit taposó Mario Monicelli csavargókról, cigányokról szóló, vérbő történetét. Okos, józan emberséggel meséli sehonnai életformára kényszerült hőseinek elementáris szabadságvágyát. A kivetettségből fakadó nyomorúság, kiszolgáltatottság ellenére derűvel szemlélt teljes és egyszeri életsorsokat ugyanazzal a meleg szeretettel ábrázolja, mint a magyar televízióban nemrég bemutatott Kutyaéletben (1950), vagy az 1988-ban forgalmazott Reméljük, lány lesz (1986) című alkotásában. Szatirikus tragikomédiája nem mentes az öngúnytól és némi morbiditástól sem, amikor határozott, erős színekkel megrajzolja a Nagy Társadalom kérlelhetetlen törvényeinek és a gettó-, illetve kocsmakultúra spontaneitásának összeütközéseit. Ebben a legrangosabb olasz színészek segítik, Gassmanntól Manfrediig. Esztétikai rangra emelt ördögi feleselése nem pusztán kalandfilm, annál több; s legkevésbé cigány folklór.
Valamikor a mesélni tudás a tehetség elismert védjegye volt. A nagy mesemondók, – e film is bizonyíték rá, – máig élnek. Te ná múle zs’agyesz trájin. Ha nem haltak meg, máig élnek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1134 átlag: 5.61 |
|
|
|
|