|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1979/december
|
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
|
|
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégMarieZalán Vince
A jogállam lehetőségeit épphogy csak ízlelgető magyar mozinéző – talán nem tévedek nagyot – némi érdeklődéssel elegyes zavarodottsággal tekint a Marie című amerikai filmre. Zavarodottságának feltehető oka, hogy nincs (nem lehet) képzete, fogalma a címszereplő hivatali státuszáról. (Marie Tennessee állam szabadlábra-helyező bizottságának az elnöke.) Ugyanakkor – furcsa ellentmondásként – ennek a hivatali funkciónak a fontossága az egyetlen ebben a publicisztikai ihletésű filmben, ami érdeklődését valóban felkeltheti. A rendező, Roger Donaldson természetesen nem a magyar néző, elsősorban nem a magyar néző számára készítette filmjét, érthető hát, hogy e jelentős állami-jogi posztnál jobban érdekelte a joggyakorlat, pontosabban a joggyakorlat tisztaságába, az igazságba vetett hit. Mert hisz az igazság, az amerikai filmművészet hagyományainak megfelelően, előbb-utóbb diadalmaskodik, ha máshol és máskor nem, hát a bíróság előtt. Lényegében ez a népszerű előadásmódban megfogalmazott meggyőződés koronáztatik meg a Marie-ban, amikor az állam kormányzója ellen indított per befejezésekor a háromgyermekes, elvált jogásznő győztesen hagyja el a bíróságot.
A főcímlista különböző rangú producerei között felfedezhető egy név: Frank Capra jr. Nem tudom, hogy e név viselőjének van-e valami köze a roosevelti korszak talán legnépszerűbb filmrendezőjéhez. Annyi azonban bizonyos, hogy a Marie csak halvány visszfénye Frank Capra igazságra törő, lelkesítő műveinek, jóllehet Roger Donaldson élvezetesen és folyamatosan „beszéli” az általunk is jól ismert amerikai film-köznyelvet. Talán el is felejtenénk filmjét, ha nem tolakodna tudatunkba olykor a kérdés: mi is az a szabadlábra-helyező bizottság?
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1227 átlag: 5.44 |
 |
|
|
|
