|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégCarmenTamás Amaryllis
Artisztikus, plebejus és szabad. A nyolcvanas évek Carmenjei (a hideg-szenvtelenül érzéki Maruschka Detmers, a lélegzetállítóan szép és fiatal Laura del Sol, a játékos-archaikus nyelven megszólaló Csokonai Lili vagy Brook megháromszorozott tragikus nőalakja) közül Rosi Carmenjére, Julia Migenes Johnson-ra illik legjobban Esterházy fenti meghatározása. A cigánymitológia szerint halált jelentő pipacsok mögül előbújva tűnik fel először a filmben, hogy „halálos párbaj” után, története végén az arénában döfje le a szerelem mártírjává tébolyodott Don José. A nárcisztikus okossággal, hatalmi ambíciókkal, kispolgári közönnyel egyaránt szemben álló érzéki létet megtestesítő Migenes félig görög, félig Puerto Rico-i (Béjart felfedezettje). Öntudatos, temperamentumos, lényét Rosi egyenesen egy Gustave Doré-illusztrációhoz hasonlította. A film tiszteletteljes adaptációja Mérimée–Bizet operájának, a zenekedvelők igaz örömére, olyan énekes sztárokkal, mint Placido Domingo, Ruggero Raimondi. Érdekessége még, hogy a 82-ben Saura filmjében Don Josét alakító (és azt koreografáló) Antonio Gades 84-ben itt is koreográfusként dolgozott. Ha a természetes (spanyol) környezetben forgatott film nem is olyan reveláció, mint a néhány éve nálunk is bemutatott Saura-Gades-Sol feldolgozás, Rosi Carmen-interpretációja operafilmben különösen szokatlan, szinte pszichológiai hitelességgel mutatja a szerelmet – a rendező szándéka szerint – „két lény közötti olyan kapcsolatnak, akik egymás ellenfelei és azok is maradnak.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 900 átlag: 5.56 |
|
|
|
|