|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSzökevényvonatNagy Zsolt
Szokatlan alaphelyzet: japán ötlet alapján egy orosz rendező amerikai színészekkel készít filmet. A kultúrák keveredéséből akár izgalmasan eredeti művek is születhetnek. A kalandfilm és a lélektani dráma már nehezebben vegyíthető, kettős érzékenységet, kétféle rendezői tudást igényel.
Koncsalovszkij, aki emberábrázoló képességéről olyan művekkel tett bizonyságot, mint Az első tanító vagy a Szibériáda, a jelek szerint nem tudott, nem akart teljesen kibújni a bőréből, megpróbálta fegyintézetből menekülő hőseit a kalandfilmben megszokottnál árnyaltabban ábrázolni. A végeredmény nem győz meg arról, hogy ezt kellett tennie: a kalandos történetet meg-megakasztja a lélekelemző szándék, az emberi dráma kibontakozásának viszont a kalandfilm kötelező sablonjai állják útját. Ha ez a film mégis kiemelkedik az akciófilmek áradatából, az csakis annak köszönhető, hogy Koncsalovszkij a messziről jött ember ártatlanságával csodálkozik rá az amerikai társadalmat átható végletes, nemes és nemtelen indulatokat szülő individualizmusra. Végzetes, elszabadult indulatokat, rögeszmés céltudatosságot, halálos virtuskodást, az életet egyetlen hatalmas párviadalnak tekintő eltorzult értékrendet állít elénk a rendező. Olyan szuggesztíven, nagy láttató erővel, hogy elhisszük neki: ez (is) Amerika.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1380 átlag: 5.41 |
|
|
|
|