|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSem fedél, sem törvényTamás Amaryllis
Agnès Varda – 1985-ben Velencében Arany Oroszlán díjat nyert – filmjének hősnőjéről, Monáról nem derül ki, miért vesz vándorbotot a kezébe, semmit sem tudunk meg magányos kóborlásának indítékairól. Agnès Varda filmje ugyanis az „úton levő Monáról” szól. Így hát azok, akik az indítékokra várnak egyenes, netán szociografikus igényű választ, lehet, hogy türelmetlenül és értetlenül szemlélik a lány csendes kálváriájának stációit, s megrendülést sem fognak érezni „értelmetlen” fagyhalála miatt.
Mona útra kelését fel lehet fogni az emberi szabadságszükséglet szimbólumának, de pótcselekvésnek is – úgy, ahogy szipuzó, bandákba verődő, sok ezernyi kortársáét. Intellektuális és érzelmi kíváncsisága mögött azonban meg kell húzódnia valami másnak is. Bolyongásai közben – a többször végiggondolható tapasztalatokra épülő – tudás, gondolkodás biztonságát, az emberi érzések térképének fehér foltjait keresi. De csak szétbomlott közösségeket, szétmart családokat, „önmegvalósító” komor „őszintéket” talál, amikor fogódzók után kutat. Próbálkozásainak létjogosultsága teljes értékű még akkor is, ha erre a társadalom hol manipulatív ál-együttérzéssel reagál, hol közönnyel.
A büszke, erőteljes egyéniségű, de fizikailag teljesen legyengült Mona (Sandrine Bonnaire játssza nagy visszafogottsággal és hitelesen) váratlan halálának és sorsának tanulságai messze túlmutatnak magán a történeten: a vele együtt végigjárt út megrázó beavatás is: a másik emberre utaltságé, színészé, rendezőé és nézőé egyaránt.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 767 átlag: 5.26 |
|
|
|
|