|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA szenvedély hatalmaJustyák János
A holland filmművészetet a hazai filmbarátok csak filmhetekről ismerhetik. Peter Verhoeff alkotása az év legjobb holland filmjének járó díjat nyerte el 1981-ben. A megtörtént esetet adaptáló rendező szülőhazájába, Frízföldre vezeti nézőit. A frízek híresek szabadságvágyukról, a holland hatóságok mindig tartottak az innen kiinduló szociális mozgalmak terjedésétől. A századunk húszas éveiben játszódó film hőse krisztusi korban lévő férfi, Ijje, magányosan él idős édesanyjával falujukban. A fríz szabadságvágy megtestesítője, szabadgondolkodásúnak vallja magát, elutasítja a polgári társadalom középszerűségét, a protestáns egyház mindenhatóságát. Ez utóbbi demonstrálására még attól sem riad vissza, hogy kedvenc kutyájával sétáljon be egy istentiszteletre. Pogánysága korántsem teljes, a nőkről igencsak puritán szellemben gondolkodik, megveti a gyengébb nemet, inkább Nietzschét olvas, komolyzenét hallgat vagy (orv)vadászgat szabad idejében. Ámde nem az a sorsa, hogy magányosan élje le életét: összeismerkedik egy forróvérű, többgyermekes asszonnyal. Az csak természetes, hogy a helyi erkölcsök ezt a kihívást nem viselhetik el, Ijje sorsa megpecsételődik. A horrorfilmekbe illő befejezés elkerülhetetlenségére – Ijje a szeretőjét bíróság elé vezetni akaró rendőröket lemészárolja – a rendező rájátszik egy kicsit, mintha nem bízna abban, hogy a sztori puszta filmrevitelével a főhős belső drámája magától is feltárulkozik. Ijje ugyanis önanalízise szerint egy vadállat ösztöneivel rendelkezik, ahogy a film holland címe is – A vadállat jele – utal erre. Még jó, hogy Verhoeff kimondatja ezt vele, a jellemábrázolás hiányossága miatt a néző nemigen venné észre. Az emberi szenvedélyek hatalmáról mégiscsak megtudhatunk valamit a holland filmekre oly jellemző, mesterien beállított erotikus jelenetekből.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1037 átlag: 5.55 |
|
|
|
|