|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégRamonaKoltai Ágnes
Úgy kell az örökké izgágáskodó polgárjogi harcosoknak, állandóan az etnikai kisebbségek elismertetéséért, társadalmi védelmükért ágálnak, ahelyett, hogy beülnének egy kényelmes moziba és megnéznének valami fényesre suvickolt filmecskét. Mondjuk Jonathan Sarno több fesztiválon végighurcolt és megdicsért művét, a Ramonát, mely oly megejtően egyszerűnek ábrázolja a munkáért, kenyérért, emberi létért átszökdöső mexikóiak sorsát. A habókos mozi láttán csak elvetemült kispolgárok, megrögzött úriasszonyok és menthetetlen anyámasszony katonái nem akarnak cserélni a dalos kedvű mexikóikkal, akik hihetetlen ügyességre tettek szert a szögesdróton, falon átmászásban, laposkúszásban és egyéb tornamutatványokban. Mihelyt egy sikeres tigrisugrás után megérkeznek az Ígéret Földjére, menten Las Vegasba, ott is a nagy rulettasztalok bódító gazdagságába csöppennek. Hiába, vérbeli déliek, nem vetik meg a jó kis kalandot.
A film főhősnője, Ramona egyenesen a legémelyítőbb kalandba, a szerelembe csöppen bele, újdonsült amerikai fiújával átviteti magát a rettegett határon, jött, körülnézett és visszament Mexikóba – természetesen a zord amerikai rendőrök zavarták el, nem lévén tartózkodási engedélye. Ramona eszményien nyomorgott otthon, a jólétbe belefásult „amerikai barát” tanulhat is tőle: (mű)lazaságot; (mű)mosolyt; (mű) könnyeket.
Ha írásba adnák – nemcsak a rendező, hanem az összes kritikus is, aki a film eredetiségét, a kifinomult románcot és a fondorlatos komédiát dicsérte –, hogy nyomorogni ilyen üdítő, szívesen cserélnék Ramonával. Addig is: Jonathan Sarnótól kíméljenek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2933 átlag: 5.47 |
|
|
|
|