|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVörös zsaruKovács András Bálint
A film készítői nyilván nem sejtették még annak idején, hogy filmjüket a glasznoszty Magyarországon is sikerre fogja vinni, sőt talán nagyobb sikerre, mint bárhol másutt a világon, de azt bizonyosan tudták, hogy Arnold Schwarzeneggerrel bunkó szovjet zsarut játszatni mindenképpen egzotikus filmötlet, melyből számtalan poén bányászható ki, s amely felfrissítheti a megfáradt brutalitás-filmek szériáját. A humor mindig jótékonyan megszelídíti a komolyan vett brutalitás kínos civilizálatlanságát. Viccben itt sincs hiány: számtalan lehetőséget nyújt erre az orosz medve és a cinikus, nyegle amerikai páros ötlete, amit részben már lelőtt a Terence Hill–Bud Spencer duó, de ebben a politikai összetételben kétségtelenül új. A magyar közönség különösen hálásan reagál Schwarzenegger és az oroszok minden bunkóságára, hiszen éppen abban a pszichózisban leledzik, mint amit a film az amerikaiak részéről ábrázol: a nagyobb erőtől való tiszteletteljes rettegést a civilizálatlanság felsőbbrendű lenézése kompenzálja nála is. A film mögött rejtező ideológiai konstrukció egyébként hosszabb elemzést érdemelne. Az amerikai–szovjet erőszak-kooperációban ugyanis a szovjet már nem ellenségkép, mint a James Bond-filmekben. A leghatalmasabb erők összeműködésének új ellenségre van szükségük, és ez az ellenség sajátos módon a kábítószer lesz, amit véletlenül éppen grúzok és négerek terjesztenek. Bármilyen vicces is az embertelen szovjet rendőrgép, mégiscsak felsőbbrendű, mint azok a fekete ördögök…
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1164 átlag: 5.54 |
|
|
|
|