|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégCasablanca CirkuszGáti Péter
A hazai mozilátogató – más élmények híján – az Olsen banda kalandjait nyúzó filmekkel azonosíthatja csupán a dán filmművészetet. Így ez, a tavalyi dán filmhéten már vetített alkotás mindenképpen kellemes meglepetés. A főszereplőként debütáló Clausen–Petersen duó – hazájukban egyébként sikeres művészeknek számítanak ma már, utcaszínház és lemezfelvételek fémjelzik munkásságukat – saját életének epizódjait használta fel a filmhez: a huszadik századi művészetek kedvenc önkifejezési területére, a cirkusz világába kalauzolnak bennünket. A film nem tesz semmi mást, mint aprólékos, kisrealista módszerrel nyomon követi Charles és Sylvester mindennapjait, mutatványos vándoréletét. A vándorlás, a kényszerűen vállalt otthontalanság mélyen bevésődik emlékezetünkbe.
Charles és Sylvester – miként a hozzájuk csapódó elmebetegnek nyilvánított lány is – sikertelenül próbált a tisztes polgárok normái szerint élni. Fájdalmas élettapasztalat sűrűsödik a háromszemélyes cirkusz működésének alapfilozófiájában: „az embereket meg kell félemlíteni”. Összeütközésük a társadalommal akkor válik véglegessé, amikor idegenek felgyújtják a lakókocsijukat. Munkaeszközükkel együtt hamvad el szimbolikus értékű nagy álmuk, a soha nem látott világszám megvalósításának illúziója is. Útjaik különválnak, de számukra nincs más választás, mint mindent újrakezdeni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1301 átlag: 5.43 |
|
|
|
|