KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nimfa a lápvilágban

Csantavéri Júlia

A kis lengyel falut, ahol a történet játszódik, mocsár választja el a külvilágtól. A mocsáron túli valóság megfoghatatlan és idegen a falusiak számára. Ha néha érkezik is onnan valaki – általában a hivatal képviselője –, minden marad a régiben.

A mocsáron innen olyan az élet, mint akkor lehetett, amikor a Jóisten még gyalogszerrel járta a világot, jutalmazott és büntetett, érdem szerint. Leszczyński bensőséges, tiszta képsorokban mutatja be ezt az életet, ahol a munka ősi szabályai és a vallási parancsok, meg a vallásnál ősibb babonák irányítják a mindennapokat. Az álom és az ébrenlét, a vágyak és a realitás képei olyan magától értetődő természetességgel fonódnak össze ebben a filmben, ahogyan a babonás hit elemei keverednek a tapasztalatok valóságával. A régi és az új találkozásakor az emberi kíváncsiság, az értelem és a kiválni akarás vágya ütközik össze azzal a mélyen gyökerező érzelem- és hagyományvilággal, amely ugyan röghöz kötöttséget és tudatlanságot is jelent, de egyben a közösség összetartó erejét is adja, odakapcsolja az egyént a faluhoz; az emberekhez, a tájhoz.

A film hőse, Barosevic parasztgazda még a saját nevét sem tudja pontosan, hiszen a faluban elegendő annyi, ahogy az emberek szólítják, de mindent tud fáról, állatról, emberről, amit ebben a világban tudni érdemes. A fiatal tanítónő érkezésével ez a magabiztos ember fokozatosan elveszíti belső egyensúlyát, megrendülnek a világról, munkáról, szerelemről alkotott elképzelései, míg végül szembe kell fordulnia a közösséggel. A szelíd iróniával induló történet szinte észrevétlenül fordul tragédiába. A rendező képes arra, hogy mindvégig egyensúlyban tartsa a két „oldalt” – hogy a fában élő lélek hiedelmét éppen olyan valóságként kezelje, mint az iskola világát. Így költői erővel, hamis nosztalgia nélkül tudja felmutatni a természetközeli közösségben élő ember szemléletének feledésbe merülő értékeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/04 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6460