|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégJohohohoArdai Zoltán
Célzatosan érzelmes mű ez egy törött karú kisfiú és egy ki tudja meddig ágyhoz kötött férfi kórházi barátságáról. Ez a barátság a közös fantáziálgatás jegyében szerveződik, olyan lelki tartáshoz segítve kettejüket, amely által dacolhatnak a kórtermi élet – és a beszüremlő kinti mindennapok – sivárságával. Két betegtársuk különösen undoknak mutatkozik; egyikük korlátolt módon kedélyes, nagydarab harlekin, a másik esetlen, szervilis és gyáva vénember. A történet inkább a felnőttekhez szól, mint a gyerekekhez (akiknél azért láthatóan pályázik némi sikerre). Inkább a nagyokat inti arra, milyen könnyű és hétköznapi, szinte észrevétlen dolog bizonyos fajta rémpofákká válniuk, ha feledik, hogy a meséknek milyen nagy fontossága van az emberi életben. Ez a filmes tanóra hellyel-közzel még szellemes is; egy szabadon kezelt kalózhistória elevenedik meg betéttörténetként a szemünk előtt, játékosan fejreállítgatva, mégis őrizve a kalandromantika étoszát. A rendező azonban annyira fellelkesül igazától, hogy idővel elveti a sulykot. Például egy szeretetroham alkalmával a mesélgető férfi és a kisgyerek kis híja, hogy nem forrnak össze heves csókban. S a befejező extatikus premier planról is elmondható: ehhez nem elég teherbíró a nevelő jellegű sztori, illetve a benne rejlő, szerény igényű gondolati szerkezet. Így hát ez a kicsit merész film kicsit nevetséges is.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1131 átlag: 5.49 |
|
|
|
|